Import Weimar – így szivárog be a szélsőbal hazánkba

A nemrég Budapesten lezajlott „antifasiszta” erőszakhullám kapcsán több elemzés is megjelent a magyar közéletben: többek között emlegették a Weimari Köztársaság példáját, mely szintúgy híres volt róla, hogy kommunista és náci rohamcsapatok egymást csépelve dolgoztak a demokrácia és a polgári rend aláásásán.

bizonyos értelemben már 2010 óta hasonló húrokat pengetett a nemzetközi és a magyar baloldali sajtó. Talán maguk sem számítottak rá, hogy a jelenség nem „hazai termék” lesz, hanem Európa állítólagos modellként szolgáló demokráciájának kegyes ajándéka lesz, hiszen most már tudjuk, hogy a támadók között több német állampolgár volt.

Magyarország szerencsére alapvetően békés hely, egy olyan ország, melyet nem feszítenek szét a nyugat- és észak-európai társadalmakhoz hasonló feszültségek. Nyugaton az elhibázott bevándorlási politika, a szélsőséges individualizmus, a hagyományos közösségek lebontása, illetve az állam kulcsterületekről való szégyenteljesen visszavonulása

A kultúra általában irányadó leképezése a társadalmi folyamatoknak, így aki tájékozódni szeretne ezekről a helyzetekről, az csak nézze meg az Athénát, a Dogs of Berlint vagy éppen a Fauda legújabb évadát. A türelmesebbeknek a terrorcselekmények (és meghiúsult cselekmények), a vallási, nemi és nemzetiségi alapú erőszakról szóló statisztikák, illetve néhány alapvető híradás megtekintését javaslom. Az „angolszász konzervatívok” olvashatnának például Jo Cox baloldali alsóházi képviselőnő 2016-os meggyilkolásáról (a tettes neonáci volt), illetve David Amess konzervatív alsóházi képviselő 2021-es meggyilkolásáról (a tettes iszlamista volt). 

Ezeket a társadalmi feszültségeket a magyar kormány konzekvens demográfiai és határvédelmi politikája távol tartja hazánktól, melyért – éppen az ilyen jelenetek fényében is – nem lehetünk eléggé hálásak.

A Nyugat-Európával való gazdasági közösségnek azonban bizonyos hátulütői is vannak, például a határellenőrzés hiánya miatt láthatóan ezen fortyogó társadalmak szélsőséges tagjai is képesek Magyarországra jönni és erőszakos tetteket elkövetni. Mindez különösen nagy súlyt ad a magyar kormány küzdelmének, melyet a józan ész érdekében vív nyugaton (is).

Ahogyan 2015-ben is megtanultuk, hogy a szíriai események nem hagyják érintetlenül Magyarországot, és 2020-ban is megtanultuk, hogy a kínai események elérhetik hazánkat, úgy

Azon is érdemes elgondolkodni, hogy milyen szerepet játszanak jelenleg egyes nyugati országok a kontinens stabilitásának megőrzésében. Az egyik legkézenfekvőbb példa persze a háború és annak eszkalálására tett kísérletek, de lehetne idézni még a kontinens energiaellátásának módszeres kiiktatását is. Szintúgy érdekes példa Hollandiáé, mely lassan az európai drogkereskedelem és maffia kontinentális központjává alakul, „megfertőzve” a szomszédjait is. A német migrációs politika 2015 óta erodálja Európa pillérjeit.

Ebbe a sémába illeszthető az „antifa” nyugati elburjánzása is. A németországi politikai instabilitás immár nem csak Németországnak okoz problémákat, hanem egyfajta áttétes daganatként nekünk is – pedig még csak nem is osztozunk közvetlen határon a szivárványkoalíció otthonával.

Ezen sorok írója bízik a magyar hatóságokban, akik nyilván elejét fogják venni a külföldi provokációknak, és nem látunk majd eszkalációt. Ennek ellenére már nem lehet meg nem történtté tenni, ami megtörtént. „Nichts wird danach wie früher sein”, énekli a Rammstein, és valóban: semmi sem lesz már úgy ahogyan volt. 

Nyitókép: Pauline Tournier / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP