Körbenézve a Kárpát-medencében s végiggondolva a Trianon óta eltelt bő száz esztendőt, szomorúan összegezhetjük, hogy minden nagyobb magyar közösséget ért már brutális atrocitás a jogfosztás mellett, beleértve a tömeggyilkosságot is. Kitelepítés, tömegmészárlás a Felvidéken, Maniu-gárdisták Erdélyben, tízezres nagyságrendű szadista népirtás a Délvidéken.
(...)
Az orosz–ukrán háború legnagyobb tragédiája magyar szempontból, hogy magyar fiatalokat kényszerítenek egy velük szemben nyíltan ellenséges, elnyomó állam zászlaja alatt harcolni, hogy magyar vér folyik ismét idegen érdekekért. S ezek után egy hitehagyott pártelnök, a politikai szélkakasok mintapéldánya szemrebbenés nélkül belehazudja az éterbe, hogy az ukrán lövészárkok erőszakkal besorozott, kiszolgáltatott áldozatai »a szülőföldjüket védik« az »agresszorral” szemben.«