Jogerős bírói elítélés esetén sem valószínű, hogy a DK elállna Varjú László újraindításától

2023. január 30. 21:26

A párton belül ő az Orbán-diktatúra áldozata.

2023. január 30. 21:26
null
Nagy Attila Tibor
Nagy Attila Tibor
Facebook

„A nyugdíjakról

Szokásos ellenzéki újgyakorlat, hogy az ellenzék – ez esetben most a DK - több nyugdíjat követel, mint amit a kormány ad. Ezt tette a Fidesz is ellenzékben, amikor 14. havi nyugdíjat követelt a balliberális kormánytól, mondtam a Napi aktuálisban.

Jogerős bírói elítélés esetén sem valószínű, hogy a DK elállna Varjú László újraindításától, a párton belül ő az Orbán-diktatúra áldozata.

A DK mai tájékoztatója nem sikerült jól, Molnár Csaba, de főleg Kálmán Olga nem kezelte elég jól a kormánypárti újságírók, véleményvezérek támadó kérdéseit.”

 

Bűnösnek mondta ki a bíróság a DK-s Varju Lászlót garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben

Az ügyvédi perbeszéddel valamint Varju László utolsó szó jogán való felszólalásával, majd ítélethirdetéssel folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a DK-s parlamenti képviselő büntetőpere. A képviselő ellen 2020 áprilisában emelt vádat az ügyészség .

 

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2023. január 31. 16:57
Szegény tetves varnyú elvtárs. A fellépései alatt a szívünk szakadt meg miatta. A röhögéstől.
kolozsv
2023. január 31. 16:10
Minek az áldozta Varjú??? Ez a nagyon rosszarcú ember folyamatosan képviselő egész pályafutása alatt.
balbako_
2023. január 31. 14:51
A Fidesz nem követelt 14-ik havi nyugdíjat, az elvett 13.-ik havit követelte és megválasztása esetére ígért 14. havit is.
Palatin
2023. január 31. 12:48
A DK egyik szélhámos lókötöjéreöl sem mondhat le, mert Gyurcsány csak a sját szennyvizéböl meríthet. Megvan az áruló, korrupt, nemzetgyalázó bandája, ez nem fog növekedni, inkább csak csökkenni fog. Jaj, ezt még elmesélem, nagyon muris, ide passzol ... Iskolás gyerek voltam és Gyurcsány bácsi országjárásra indult, minket is meglátogatott Gányóspusztahörcsögösön a tanyasi iskolában Somogyban. Mi gyerekek többnyire katolikusok voltunk, én már egész jól beszéltem latinul is, mert mindennap ministráltam a templomban, de a tanitónénink DK-vallású (deklasszált kommunista) volt, ezért már elöre pedánsan felkészített bennünket, hogy majd valami jót és szépet mondjunk a Szemkilövetö bácsinak. Ö ugyanis Gyurcsány bácsinak mindig csak az érdemeit emlegette elöttünk. Igy is lett. Jelentkezett Pistike, - a legjobb barátom, belöle asztrofizikus lett -, és nagy lelkesedéssel jelentette: "Nálunk tegnapelött 5 kiskutya született és abból 4 a DK-ra fog szavazni, egy meg tartózkodik" Gyurcsány bácsinak csillogott a szeme, nagyon tetszett neki Pistike beszámolója, de mivel nem volt nála csoki, megígérte, hogy másnap visszajön. Igy is lett. Pistike megint jelentkezett, de most szomorúan. Gyurcsány bácsi megkérdezte, hogy mi van a kiskutyákkal. Pistike lehajtott fejjel: "Ma már mind az 5 a Fideszre akar szavazni". Gyurcsány, miközben visszatette a csokit a zsebébe: "Hogyhogy? Hát tegnap még a DK-ra szavaztak volna..." Pistike: "Igen, de az éjszaka kinyitották a szemüket". No azóta én mindig nyitott szemmel járok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!