43 városban, egyenként 300 millió forintért (!) újítottak fel egy-egy természettudományos tantermet.
Ennél fontosabb volt, hogy a »közbeszerzéseket« egy néhány tucat kamu cégből álló hálózat segítségével, meghívásos pályázatokkal bonyolították le. A NAV már 2018-ban olyan levelet küldött számomra, amelyben TÉNYKÉNT írtak arról, hogy azt a csalást csak központilag szervezve lehetett elkövetni. Ehhez képest 8 év után csak néhány kishalat vádoltak meg egy egészen kis részlet miatt.
A Kovács Gergellyel tartott közös korrupcióinfón elmondtam: az általa talált adatok alkalmasak arra, hogy az új körülményekre hivatkozva újabb feljeletést tegyünk. Az elévülésig még van néhány év, és érdemes megmutatni, hogy mennyit változott Polt Péter és a kormány hozzáállása a korrupciós ügyek kivizsgálása terén.”