Sokszínű médiaszabadságban élünk...

2023. január 30. 13:15

Mármint, mi magyarok, szemben a nyugatiakkal... Orbán Viktor mondotta mindezt a Kossuth Rádióban.

2023. január 30. 13:15
null
Kéri László
Kéri László
Hírklikk

„Mármint, mi magyarok, szemben a nyugatiakkal... Orbán Viktor mondotta mindezt a Kossuth Rádióban, január 27-én. Az okfejtés nagyjából plasztikus összegzése is mindannak, amit a magunk mögött hagyott januárban meg- és átélhettünk.

Merthogy eme önképet még azzal is megtoldotta, hogy Nyugaton ez nem így van, mert ott mindent kénytelenek alárendelni annak az érdekrendszernek, amelynek következtében csak egyetlen vélemény jelenhet meg, amely viszont minden ízében háborúpárti. És ennek a szörnyűséges monstrumnak engedelmeskedve viselkedik itthon is az onnét megfizetett, de a mi hazánkban aknamunkára berendezkedett ellenzék. Egyszóval, nemcsak a dollárbalodal, hanem a dollármédia üldözöttjeiként is kénytelenek vagyunk szakadatlan harcokban megvédeni a magunk szuverén, független és a tömbök közötti halálos versengésektől megmenekülni készülő nemzetünk tájékozódását. 

Ezt nyilatkozta ez évi első hónapunk legutolsó péntekén a magyar kormányfő a szokásos rádiós monológjában.

Kétségtelen, hogy ez az okfejtés a maga minőségében páratlan politikai bravúr, hiszen egyetlen mondatnyi bekezdésben sikerült elmarasztalni és megbélyegezni a Nyugatot (ami ugye maga a kártékony Brüsszel), szédelgőn feldicsérni a saját kormányzati gyakorlatot és egy mozdulattal lehazaárulózni az ellenfeleit, akik lényegében nem mások, mint az idegen érdekek fizetett ügynökei. Kész csoda, hogy még szabadlábon járkálhatnak. Most még. De miheztartás végett jó, ha tudják, hogy mi pontosan felderítettük a hátterüket, és fillérekre beazonosítva ismerjük ezt a kriminális mivoltot.”

Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2023. január 30. 20:57
Töketlen kutyta, megjöttél.. Vinnyogj csak..
Bokros Birka
2023. január 30. 18:59
Tudjuk Kéri Laca-paca a nyugti sajtóban az mondanak, amit nekik szabad! Azért derülnek ki nők erőszakolása, késelés csak napok, hetek múlva, ha egyáltalán kiderül. Moszkva annak idején egy szabad információ áramlása volt Brüsszelhez képest!
Onurisz
2023. január 30. 18:53
Öregszel Laci, ez nagyon gyatra szöveg.
teljesenertelmetlen
2023. január 30. 17:57
Nyugaton beverik a fejed, ha kiszólsz a liberálnáci kórusból? Igen. Te itt pafázhatsz szabadon bármit? Igen. Megvették kilóra az ellenzéket külföldről? Igen. (4 milliárd ft) Akkor miről is pofázol itt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!