Kijiv

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerdán pozsonyi, prágai és varsói kollégáival közösen látogatást tett Ukrajna fővárosában. Többek között felkeresték hivatalában a jelenleg szintén városvezetőként tevékenykedő Doktor Vasöklöt, azaz Vitalij Klicskót –

Karácsony a Facebook-oldalán lelkesen számolt be a háborús országban tett vizitjéről, mondván: „Ukrajnában, de legfőképp Ukrajna mellett állni számomra nem mérlegelés kérdése”, meg hogy „Budapest a béke mellett, Budapest Ukrajna mellett áll, és ebből nem enged”. Ki tudja, az útra talán még angolul is betanulta ezeket, hiszen az önálló angol nyelvhasználattal köztudomásúlag hadilábon álló Karácsonynak valahogy beszélgetnie kellett kollégáival az ukrán fővárosig tartó tizenhét órás vonatút alatt.

A meglepő nem is ez – az ukrán politikai és oligarchaelit jeles képviselőit ma már boldog-boldogtalan felkeresheti, sőt, az igazán bőkezű adományozókat Zelenszkij és társai személyesen is meglátogatják alkalomadtán –, hanem az, hogy a jelek szerint Karácsony is csatlakozott a kényszeres kijivezők népes táborához.

Merthogy

Túl azon, hogy a Dnyeper (Dnyipro?)-parti nagyvárost magyarul hagyományosan Kijevként szokás emlegetni, a budapestiek lánglelkű főpolgármestere a bejegyzéseihez fűzött kommentjeiben ki is hangsúlyozza: „Ukrán kérés, hogy a városaik említésekor az ukrán és ne az orosz átírást használjuk, ezért írtam Kijivet és nem Kijevet”.

Hogy Karácsony Gergely mennyire nem az elvei embere, eddigi politikai pályafutása már jól bemutatta. Karácsony új, zöld kezdetet ígért Budapestnek – amire, teszem hozzá, égető szükség lett volna –, de néhány látszatintézkedésnél többre nem futotta. A nemrégiben átadott Blaha Lujza tér szomorú példája ennek.

Karácsony Gergely most az önállóan cselekvő, saját látásmóddal rendelkező politikus jelmezét próbálja magára húzni,

Az anyanyelvén.

Mint tudjuk, az ukránoknak eközben nyilvánvaló problémái vannak az ukrajnai magyarok szabad magyar nyelvhasználatával.

Ennek fényében, de önmagában is: ez szégyenteljes szolgalelkűség.

Ha Karácsony Gergely bármit is megértett volna annak a városnak a működéséből és jelleméből, aminek a vezetésére a választók egy részétől felhatalmazást kapott, élből utasította volna vissza az „ukrán kérést”. Tudom, persze: ami „ukrán kérés”, az a nyugat-európai (illetve Ukrajna és Európa viszonylatában: az európai) politikai elit és sajtó egy része számára parancs, végrehajtandó utasítás.

Csakhogy Európát éppen az különbözteti meg Ukrajnától, hogy a világnak ezen a részén nem okvetlenül beszélünk és gondolkodunk úgy, ahogy azt Kijevben valaki kitalálta.

Hogy az elméletileg européer Karácsony Gergely ezt az alapvetést sem volt képes képviselni Kijevben, az nem meglepő. Csak nagyon, nagyon szomorú.