A nemváltó műtét az új tetkó?

„A punkzene (hozzá a taréj és egyéb külsőségek) még társadalmilag körülhatárolhatóan (nagyjából a lumpenprolik körében) hódított, a tetoválás már a teljes vertikumban. És persze mindegyikből üzlet lett. Az egyikre lemezkiadók, a másikra tetoválószalonok épültek rá. De mielőtt divattá váltak, elüzletiesedtek, és konzumlázadás lett belőlük, korábban mindkettő valóban a lázadás szimbóluma volt. A mellőzött (vagy magukat annak érző) társadalmi rétegek lázadása a polgársággal szemben. A bűnözők lázadása a jogrenddel szemben. A művészek lázadása a konvenciókkal szemben. A gyerekek lázadása a szülőkkel szemben...

Hopp, és itt el is érkeztünk a mai időkhöz. A punk már ósdi, idejétmúlt. Tetkója már mindenkinek van. Mivel lehet manapság kiborítani a szülőket? Hát persze! Ha a cuki kicsi lányuk tüsire vágatja a haját, hónaljszőrt növeszt és más csajokkal smárol. Ha a fiacskájuk kifesti magát, nőnek öltözik és a hátsó ajtókon dörömböl. Ahogy a punkzenéről vagy a tetkóról is azt gondolták a fiatalok, hogy maguktól szeretik, még véletlenül sem azért, mert a tömegmédia lenyomta a torkukon, úgy az LMBTQ-kultuszról is azt hiszik, hogy belülről, saját vágyaikból jön. Hiába derült ki a pár ével ezelőtti, több százezer főn végzett, nemzetközi kutatásból (épp az azt végzők eredeti szándékaival ellentétben), hogy valójában a ferde hajlam abszolút nem genetikailag determinált (vagyis nem találták meg a »buzigént«), a fiatalokat ettől még sikerült meggyőzni, hogy maguktól ilyenek. Sőt, már az a ciki, ha nem azok. És még a szüleiket is lehet vele idegesíteni – kész főnyeremény ratyinak lenni. És ahogy egyre terjednek a devianciák, úgy lesznek azok egyre extrémebbek is. Mert kicsit licitálni is kell egymásra. »Én már öt csajjal smároltam«, mondja »A« tinilány a másiknak. »Én már le is feküdtem kettővel«, válaszol »B« tinilány. Hűha, ezt überelni kell valahogy... Hát akkor nosza, »A« tinilány mostantól tesztoszteron-tablettákat szed, hogy ne nőjön ki a melle, legyen minél szőrösebb a lába és izmosabb a karja... A fiúknál hasonló versengés megy végbe; náluk az a vége, hogy lenyisszantja a pöcsét.

Persze, a dolog ennél bonyolultabb. Nem csak a popkultúra, meg a fiatalkorban jellemző rebellis attitűd okozza mindezt. A pszichés problémák is. A fiatalok nem találják a helyüket a világban, nem látnak perspektívát, hiába a jólét, sőt, épp amiatt nincsenek előttük valódi célok, feladatok, nehézségek. A pszichológiai elemzés nagyon hosszú téma, meghaladná jelen írás kereteit. De a pszichológusok, orvosok bűnösségét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha ma egy fiatal azzal a problémával fordul szakemberhez nyugaton, hogy nem jó testbe született, nemhogy nem kezdenek hosszas beszélgetésekbe, de még egyetlen kérdés sem hangzik el. Azonnal pubertásblokkolót, hormontablettát, stb. írnak fel neki. És szép lassan (vagy nem is annyira lassan) terelik a tranzíció, azaz a nemváltó műtét felé. Mert most ebben van óriási üzlet. Anno a lemezkiadók, aztán a tetoválószalonok, most pedig az orvosok, pszichológusok a divat legnagyobb haszonélvezői. Gusztustalan és aljas – de akkor is így van. Hála Istennek, ez még valóban csak elvétve jelent meg Magyarországon – és épp ezt próbáljuk megállítani.

De visszatérve a divat részére, a fiatalok mostani lázadására, a gender-őrület hódító népszerűségére… Mondhatnánk most is, hogy nyugi, majd kinövik. Az egykori punkok is decens nyárspolgárok lettek. Johnny Rotten, egykori Sex Pistols-énekes egyenesen full konzervatív; rajongója nem csak Trumpnak, de a »God Save The Queen«-ben épp általa gúnyolt II. Erzsébetnek is (Isten nyugosztalja). Az embereknek egy idő után megjöhet az esze (már aki túléli a rakendrollban eltöltött éveket).

Igen. Az ember esze megjöhet. Még a tetkót is kb. el lehet valahogy tüntetni, ha nem is tökéletesen. Vannak rá hatékony gépek, módszerek. Igen, a nemváltás után is létezik az ún. »detranzíció«, a visszaváltozás. Élnek is vele jó páran, csak nagyon kevesen mernek róla beszélni. Hogy megbánták, mert valójában nemhogy nem lettek boldogok, hanem még depressziósabbak lettek. Mert valójában sosem ez volt a bajuk. A szerencsésebbek közülük végül rendes, tisztességes szakembereknél kötnek ki, akikkel feltárhatják a valós lelki problémáikat, és kereshetnek valódi megoldást. De ezt az utat választani ma valódi bátorság. Míg a tranyókat, a coming out-okat éljenzi, tapsolja, hősként ünnepli a média, addig a nemváltást megbánókat azonnal szétszedi a woke-csőcselék. Ráadásul a visszatérés csak részleges tud lenni. Ha »csak« gyógyszeres, kémiai kezelés történt, akkor legalább a fizikai sérelem kevesebb. Fájdalmaik így is vannak. És a gyógyszerekkel szétb@szott hormonháztartást sem lehet már igazán rendbe hozni. Egyvalamit pedig végképp nem lehet. A levágott pöcsöt visszavarrni. Legalábbis működni többé nem fog.”

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton