Ebből adódik a harmadik tanulság: az ellenzéki pártoknak is önkritikát kell gyakorolniuk, és be kell látniuk, hogy bizony túl sokszor telepedtek rá a helyi politikára. Oda nem illő témáknak, és oda nem illő országos csatározásoknak pedig nincs helye az önkormányzatban. Ebből az emberek nem kérnek. Ez a helyzet pedig aligha fog változni 2024-ig. Ezért fontos, hogy mindenki számára világossá váljon: a helyhatósági választásokon csak pártlogók nélkül szabad elindulni. Győzzön az a jelölt, aki teljesítménye, helyismerete és beágyazottsága alapján a legjobban tudja képviselni az embereket!
A negyedik lecke: Jászberényben a DK képviselője játszott össze a Fidesszel, ő erőszakolta ki az előrehozott választást, amelyen a DK nem támogatta Budai Lórántot. Az eredmény: óriási győzelem. Itt az ideje, hogy kimondjuk: semmi alapja nincs Gyurcsány Ferenc azon szólamainak, miszerint nélküle és pártja nélkül nem lehet ellenzéki sikereket elérni. Éppen ellenkezőleg. Nagyon is jól lehet szerepelni az általuk behozott országos pártpolitikai érdekek erőltetése nélkül is.
És az ötödik: hogy mennyire nem vevők az emberek az országos sárdobálásra helyi szinten, azt jól mutatja a Fidesz által felépített Mi Hazánk lebőgése is. Rájuk ugyanis végképp nem volt kíváncsi senki. Ha a Fidesz esetleg fektetett beléjük pár táskányi pénzt, igazán fölösleges volt…”