„Tartok tőle, hogy a jobboldalon sok emlékező írást nem olvasunk majd a most elhunyt Tamás Gáspár Miklósról. Pedig nagyon is össze kellene foglalnunk róla szóló emlékeinket, mert a rendszerváltozástól úgy jutunk el egyenesen a személyéig, hogy még útvonalat sem kell módosítanunk. TGM ugyanis végig ott haladt velünk az úton, igaz, rendszerint külön kocsiban utaztunk, de előzékenyen egymás elé engedtük egymást zavaros forgalmi helyzetekben.
TGM ugyanis nem pénzéhes, hatalomvágyó senki volt, mint a néhai SZDSZ-ben oly sokan. Nyilván az sem véletlen, hogy politikai karrierre, többletbevételre sem vágyott. Arra is vigyázott, hogy a nevét ne koptassa el formális miniszteri megbízásokért, mint Görgey vagy Fodor, ebből aztán az következett, hogy élete utolsó pillanatáig valaki tudott maradni. Emlékszem, amikor a pártállami parlament utolsó időszakában Raffay Ernő társaságában bevitorláztak valahogyan a képviselők közé, az ülésen szót kért, majd szálfaegyenesen, bátran beolvasott a zúgolódó komcsiknak. Az a tény, hogy
élete utolsó éveiben a megfelelő politikai védelem helyett inkább a számkivetett marxista csoportosulásokat választotta,
egyrészt elemi tisztességének, másrészt rettenetes naivitásának a bizonyítéka.
Tamás Gáspár Miklós vérbeli elméleti gondolkodó lévén ösztönösen irtózott a gyakorlattól, a való élettől. Sok ezer folyóméter írásában a valóságos helyzetek árnyékával sem találkozunk. Sokszor derültséggel olvastam, mennyire vonzódik a marxizmushoz, de aztán megértettem, hogy – mint mindenki másnak is – a megoldás életrajzában keresendő. A kétféle véttetésnek: a kolozsvári reformátusságnak és az újbaloldalnak. Családban, barátoktól, munkatársaktól kapta ezt a két útravalót. Vagy talán véletlen, hogy minden írásában tüntetően használta a keresztyén szót, amúgy literátus református módjára, és mind a kétszer templomban nősült? S hogy őszintén hitt afféle fikciókban, mint a munkásosztály, a termelőeszközök tulajdonlásának fontossága, a társadalmi egyenlőség? Kolozsvár: Farkas utca és Karl Marx – ez volt TGM, és nem tudjuk, élete utolsó pillanatában az útravaló melyik darabja szakadt ki vele az örökkévalóságba.”