„(...) Az uniós pénzek lehívása nemcsak a gazdaság eminens érdeke, de a kormányfő politikai céljának kellene lennie. Mi mozgatja a kormányfőt?
A kormány realizálta, hogy az uniós pénzek borzasztóan fontosak számunkra, nem véletlenül fogadtak el szakmányban törvényeket az unió kérésére. A felszínen úgy tűnik, hogy mindent elkövetnek. Ugyanakkor úgy csinálnak, mintha ezt a kérdést le lehetne választani az unióban folyó egyéb ügyekről. Én nem is értem, hogy gondolják, hogy ezek az ügyek, például a globális minimumadó vagy Ukrajna segélyezése leválaszthatóak a magyar EU-támogatásokról, amikor ugyanazok az emberek döntenek mindenről. Orbán Viktorról nem lehet azt mondani, hogy ne lenne tapasztalt uniós ügyekben, meglátjuk, hogy a 19-re való laphúzás megint be fog-e jönni. Akár bejön és hozzáférünk az uniós pénzekhez, akár nem, nagyon billeg Magyarország uniós támogatottsága. Könnyen eljuthatunk egy olyan határvonalig, amikor már mindenkinek olyannyira tele lesz a hócipője Magyarországgal, hogy már bármi elképzelhető.
Jön a huxit, a kilépés az Európai Unióból?
Emlékezzünk arra, hogyan végződött a Fidesz tagsága az Európai Néppártban! Évekig húzódott, számtalan lehetőséget kapott a Fidesz, de végén tarthatatlanná vált a párt helyzete. Ha van 27 tagország, akik közül 26 egy irányba szeretne menni és van egy 27-ik, amelyik állandóan botot tesz a küllők közzé, azt előbb-utóbb kigolyózzák a társaságból. Attól félek, hogy olyan helyzetbe sodródunk, ahonnan már nem lesz visszaút. Nagyon veszélyes úton jár a kormány, amit még nem lehetetlen helyrehozni, de radikálisan változtatni kell néhány dogmáján. Kirakni Magyarországot nem lehet az EU-ból, de megvonhatják a szavazati jogát. Ez egy atombomba, mindenki igyekszik elkerülni az alkalmazását. De ha sokáig szabotálja a kormány az EU működését, akkor nem tartom kizártnak, hogy ezt meglépi a többi tagország. Attól kezdve viszont nehezen tudom elképzelni, hogy a magyar kormány ilyen körülmények között az EU-ban akarna maradni.”
Nyitókép: MTI/EBRD/Dermot Doorly