Áll még a palócok vigyázó keresztje

2022. december 21. 09:06

Itt az idő, hogy leporoljuk zászlóinkat és újraformáljuk közösségeinket!

2022. december 21. 09:06
Huth Gergely
Huth Gergely
Magyar Nemzet

»Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk […], egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.«

Ismerős? Pedig jó tíz éve, 2012. január 10-én látott napvilágot a szöveg, azaz az első »Békemenet Magyarországért«, felhívása, amelyet azért tettek, tettünk közzé, hogy együtt hallassuk a hangunkat és közösen álljunk ki a mellett a kormány mellett, melynek (nyolcévnyi böszme kormányzás és gazdaságpolitikai ámokfutás elszenvedése után) kétharmados kormánytöbbséget szavazott meg az ország. 

Akkor talán a főszervezőket, azaz Ba­yer Zsoltot, Bencsik Andrást, Csizmadia ­Lászlót, Stefka Istvánt és Széles Gábort is meglepte, hogy milyen elképesztően hatalmas tömeg gondolta úgy: mozdulni kell! 

Legalább félmillió nemzettársunk vonult fel a »Nem leszünk gyarmat!« jelmondat mögött, elutasítva a már hetek óta szűnni nem akaró, külföldi hátterű puccskísérleteket és a magyar állampapírok – végső soron a padlóról épp felálló nemzetgazdaságunk – elleni spekulatív támadássorozatot.

Még abban az évben interjú készült Orbán Viktorral, az Egy a haza – Békemenet 2012 című emlékkötetbe, melyben a miniszterelnök azt mondta: ha a polgárok nem mutatják meg az erejüket, vélhetően már nem ő volna a kormányfő.”

Fotó: Ficsor Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. december 21. 14:34
HúgyGeri egy szerencsétlen propagandista.
meskhal
2022. december 21. 13:24
Ez a takony még van? Ki tartja el ezt a véglényt?
Fideath
2022. december 21. 10:19
"saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk" --------------------- Hát ez finoman szólva nem sikerült. Most ott tartunk hogy a románok is lehagytak minket átlagfizetésben, és csak a bolgárok vannak mögöttünk. A baltiaknak már régen bottal üthetjük a nyomát, pedig volt idő mikor ők is mögöttünk voltak. https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/w/ddn-20221219-3
alter_ego
2022. december 21. 10:11
A palócok a magyarság ősi része. Nevük az orosz "polovec" szóból ered, amit a közeli tótok akasztottak rájuk. Kezdetben nem szerették, gúnynak vették, majd büszkén vállalták. Igazából kunok ők. A 'kun' a hun változata a magyarban. A türköktől átvett nevük "kumán", és ugyanúgy szőkét jelent, mint a polovec.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!