Magyarok ellen buzdított

2022. december 04. 20:52

Gyurcsány Ferenc országlásának egyik legsötétebb eseményére emlékezünk ezen a hétvégén.

2022. december 04. 20:52
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Gyurcsány Ferenc országlásának egyik legsötétebb eseményére emlékezünk ezen a hétvégén. Tizennyolc éve, 2004. december 5-én egy érvénytelen népszavazás akadályozta meg a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. A történtekben hervadhatatlan érdemei voltak a hivatala első hónapjait töltő puccsista miniszterelnöknek, aki azzal riogatott, hogy az igenek győzelme milyen elképesztő terheket róna Magyarországra – egyebek mellett nekünk kellene fedeznünk a kettős állampolgárok szociális ellátását. A demagóg propaganda megtette a hatását. Bár az igenek győztek, a referendum a gyér részvétel miatt eredménytelen lett. Az eredmény óriási csalódást okozott a Trianon sújtotta magyarság számára.

Gyurcsány persze másképpen látta: »Az emberek a felelős hazafiságot választották.«

Az élet utóbb rendet tett, 2010 májusában az új Országgyűlés elsöprő többséggel a határon túliakra szavazott. (A túlmozgásos habzóborász mellett csak hű fegyverhordozója, a kétségbeejtő Molnár Csaba, valamint Szanyi Tibor pohárnok voksolt nemmel.)”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kikicsoda
2022. december 05. 21:20
„Az eredmény óriási csalódást okozott a Trianon sújtotta magyarság számára.” Ettöl - mármint az érvénytelen szavazástól - megalázóbb, fájóbb gesztust még kitalálni is nehezen lehetett volna. Még egy kerek-perec elutasítás is jobb lett volna, mert legalább annyiba vették volna a határon túliakat, hogy azt mondják, hogy tudjuk, hogy vagytok, de nem kelletek. Így azonban az üzenet az volt, hogy: Ti, a mi számunkra nem is léteztek. Ti senkik vagytok.
dezilluzionista
2022. december 05. 16:55
Ökörség.
Coupdetat
2022. december 05. 12:17
" Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett. Az MSZP szerint Orbán egy nap alatt tönkretette a magyar EP-képviselők kétéves munkáját. A Fidesz magyarázatot ígért elnöke kijelentéseire. Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának keddi tanácskozásán Orbán Viktor többek között azt mondta: a kommunizmus "saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat” :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
RasPutin
2022. december 05. 06:37
""'Elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése nincs is már az országhoz – mondta Áder János. Parlamenti beszédében a fideszes politikus arról is beszélt: azért sem támogatják a választójog kiterjesztését a határon túl élő magyaroknak, „mert sokkal nehezebben ellenőrizhető a választások tisztasága”. Azt mondta, hogy „aki részt akar venni a választásokon, az költözzön haza, költözzön vissza Magyarországra”.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!