Fekete-Győr ideges, amiért nem kaptuk meg az uniós forrásokat – úgy látszik, elfelejtette, hogy párttársai is hazánk ellen szavaztak

2022. december 01. 21:11

A Momentum politikusa azt nem hangoztatja, hogy az EP-ben Cseh Katalin megszavazta a hazánkat elítélő állásfoglalást.

2022. december 01. 21:11
null

Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője a közösségi oldalán fejtette ki véleményét a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalások eredményeiről, és a hazánknak járó forrásokról kapcsolatos döntésről. 

„Aki vásárolt az elmúlt hónapokban forintért bármit Magyarországon, pontosan tudja, mennyire szükségünk lenne arra a mintegy 5000 milliárd forint uniós támogatásra, ami Orbán Viktor miatt került veszélybe. Ez stabilizálhatná a gazdaságot és a forint árfolyamát is. Nagyon nem örülök, hogy nem kapta meg ezt a pénzt Magyarország – mert most van igazán szükségünk rá” – fogalmazott.

A baloldali képviselő csak azt felejtette el, hogy azok a párttársai akik

az Európai Parlamentben ülnek rendre Magyarország ellen szavaztak.

 

Ezek a magyar képviselők szavazták meg, hogy Magyarország ne kapjon uniós forrásokat

Mint ahogy arról lapunk is írt , az Európai Parlament képviselői csütörtökön 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett olyan állásfoglalást fogadtak el, hogy ragaszkodnak a Magyarországnak szánt források befagyasztásához. A jegyzőkönyvből érdekes dolgok derültek ki: az exMSZP-s Ujhelyi István és a momentumos Donáth Anna például nem voksolt.

 

Hozzátette: „Az Európai Bizottság világosan leírta, mit kér a magyar kormánytól ahhoz, hogy a pénzt elutalja. Röviden: azt, hogy ne lopja szét az összes uniós támogatást a Fidesz. Hosszabban: közbeszerzési, jogállamisági reformot, független(ebb) igazságszolgáltatást, korrupcióellenes garanciákat”.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ben Jeremiah
2022. december 02. 08:45
"Röviden: azt, hogy ne lopja szét az összes uniós támogatást a Fidesz. Hosszabban: közbeszerzési, jogállamisági reformot, független(ebb) igazságszolgáltatást, korrupcióellenes garanciákat”." Magyrra fordítva: az EU pénzekből csak a strabag, siemens, pfizer, alstom, buzik és az EU más pártoló tagjai részesülhetnek. Az, hogy magyar vállalkozások, cégek (=Fidesz holdudvara) kapnak az EU pénzekből, az tűrhetetlen. Közbeszerzési reform szerintük az, hogy a strabag és tsai nyernek, olyan magyar cég, aki nem tolja a zsét ursula von der fájzeréknak, az szabálytalan nyertes.
tothlaszlo
2022. december 02. 08:35
A kérdés már csak az, hogy rendelkezésre áll-e egyáltalán fedezet a magyaroknak és lengyeleknek járó források kifizetésére, vagy épp az utolsó fillért is kisöpörték Ukrajnának feltétel nélkül nyújtott támogatás gyanánt? Ha van pénz, akkor a kritériumok teljesítésével teljesen indokolatlan a visszatartása, ha pedig nincs, az a világtörténelem egyik, ha nem a legnagyobb gazdasági visszaélését és hűtlen kezelését jelenti. (demokrata.hu/blog)
Coupdetat
2022. december 02. 07:33
Így is hatalmas az államadósság, nem akarták újabb kölcsönnel megterhelni hazánkat ... nagyon helyesen... Végre van aki felelősségteljesen politizál !
Nabakker
2022. december 02. 07:30
Sz@rházi sötét idióta .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!