Megszűntek a külső ellenségek, a belsők pedig olyan gyengék és súlytalanok, hogy újabb nagy ellenségképet gyártani belőlük inkább csak rontana az ügyükön. Bármilyen furcsa is ezt kimondani az áprilisi elsöprő Fidesz-győzelem után, most mégis olyan politikai bizonytalanság állt elő Magyarországon, amelyet nem kihasználni nagyobb bűn lehet egy ellenzéki szavazó szemében, mint a most előállt helyzet megteremtése.
A jelenlegi politikai környezetben minden egyes ellenzéki mandátumnak, minden alapszervezetnek, minden befektetett forintnak és minden közösségi médiás megjelenésnek aktívan a kormányváltásért kéne dolgoznia, felerősítenie az elégedetlen hangokat, gerjesztenie a kormányellenes hangulatot és eljuttatni az emberek fülébe, hogy bizony, nekik volt igazuk, Orbán Viktor pedig nem az a népi hős, akinek az emberek hitték őt. Sőt: talán sosem volt az.
Ezzel szemben az ellenzék részéről gyakorlatilag semmit nem hallani, vagy legalábbis még annál is kevesebbet, mint amennyit a kormány tesz a közeledő államcsőd kozmetikázására. Az ellenzéki politikusok már eddig is azzal ártottak a legtöbbet a magyar demokrácia reputációjának, hogy felvették a mandátumukat, egy ilyen helyzetben azonban megtartani azt, és ilyen szinten nem élni vele, végleg méltatlanná teszi őket arra.