A Tanács szerint ezekhez a lehetőségekhez rengeteg változtatásra lenne szükség a svájci alkotmányban és a törvényekben, nemcsak nemzeti szinten, hanem az ország 26 kantonjában is. A kormány arra is hivatkozott, hogy a nemzeti etikai bizottság egy 2020-as jelentésében azt állapította meg, hogy még nem jött el az idő a rendszer megváltoztatására.
A szomszédos Németország 2018-ban már jóváhagyta a harmadik nemi lehetőséget a hivatalos nyilvántartásokban, amit »diverz« kategóriának neveztek el. De a német törvény lehetővé teszi azt is, hogy a nem rubrikát üresen hagyják. Ausztriában ugyanabban az évben szintén úgy döntött a szövetségi bíróság, hogy lehetővé kell tenni, hogy harmadik opciót is választhasson az a személy, aki sem férfiként, sem nőként nem szeretné identifikálni magát.”
Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP