Méltóvá válni a nagy elődökhöz

„Gratulálunk újbóli megválasztásodhoz, s az is örvendetes, hogy Csisztu Zsuzsa első magyar nőként a világszövetség alelnöke lett. Mi a legfontosabb, amit olvasóinknak tudniuk kell az AIPS-ről, illetve annak történetéről?

Az AIPS majdnem százéves szervezet, amely az 1924-es párizsi olimpián alakult, és már akkor is magyarok bábáskodtak a létrejötténél; a Magyar Sportújságírók Szövetségének elődje a nyolc alapító szervezet egyike volt. Mi a nagy elődökhöz mérjük magunkat, és igyekszünk hozzájuk méltó munkát végezni. A szervezetnek 1926 és ’44 között folyamatosan volt magyar alelnöke Vadas Gyula és Mamusich Mihály személyében, előbbi a Nemzeti Sport első világháború utáni újjáélesztője, tulajdonos-főszerkesztője, az újság talán legfényesebb korszakának legendás alakja volt, utóbbi pedig korának egyik legelismertebb futballszakírója. Később Gyulai István főtitkárként töltött be meghatározó szerepet az AIPS életében, az ő hivatali ideje alatt rövid ideig Budapesten volt a szervezet székhelye is.

Sportdiplomáciai szempontból mekkora jelentőségű, hogy két magyar újságíró is ott van a globális, illetve kontinentális testület elnökségében?

A korábban magyarok által rendezett három kongresszus után két éve mi is vendégül láttunk egy AIPS-kongresszust – a mostani, számunkra sikeres választás részben ennek elismerése volt. Az AIPS mindig benne volt a nemzetközi sportdiplomácia fősodrában, jellemző, hogy Gyulai István később a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkári székébe került, amely az egyik legmeghatározóbb nemzetközi sportpozíció. Most Alexander Ceferin, az UEFA elnöke volt az egyik vendég, de ott volt a római kongresszuson a L’Équipe, valamint a Marca főszerkesztője, a budapestin pedig három olyan, világszinten is meghatározó sportvezető, mint Gianni Infantino, a FIFA első embere, Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judoszövetség és Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség jelenlegi elnöke. A korábbi, lausanne-i kongresszusunkat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach nyitotta meg, az AIPS tehát ott van a dolgok sűrűjében – ezért is érdemes részt venni ezeken az eseményeken. Nyilván ettől önmagában még nem fogunk több aranyérmet nyerni az olimpiákon vagy a világbajnokságokon, de nagyon fontosnak tartom azt, hogy mi, magyarok az elmúlt években elkezdtünk visszaszivárogni a sportvilág nemzetközi kulcspozícióiba, és végre elkezdtük szorosabbra szőni a magyarok sportdiplomáciai hálózatát, a magyar érdekek mentén.

Konkrét példákat is tudnál mondani arra, hogyan profitálhat ebből a magyar sport, illetve sportújságírás?

Említhetném olyan velejáróit ennek a pozícióerősítésnek, mint például az AIPS médiadíjait, amelyek a legnagyobb szakmai elismerések lettek a sportmédia világában. A végrehajtó bizottság tagjaként Csisztu Zsuzsa ott van az előszűrést végző zsűriben, és az arra érdemes pályamunkák mellett a végsőkig küzd. A Szilágyi Áronról szóló portréfilm, az Egy mindenkiért például a világ második legjobb sportfilmje lett idén, a rendező, Muhi András Katarban vette át a díjat, egy évvel korábban pedig az azóta a világhírű amerikai Press Association munkatársaként dolgozó Szilágyi Anna nyerte a fiatal sportfotósok kategóriáját. A budapesti kongresszus részeként rendeztük a 2020-as díjátadót, ide is eljöttek a legnagyobb hírügynökségek, televíziós társaságok és sportlapok képviselői. Én például ott ismertem meg a Marca főszerkesztőjét, akivel azóta is nagyon jó kapcsolatban vagyunk, többször voltam a madridi szerkesztőségben, és ha bármilyen Puskás-ügyre vagy a Puskás Akadémiával kapcsolatos eseményre hívjuk fel a figyelmét, amely számot tart a spanyol olvasók érdeklődésére is, rá, Juan Ignacio Gallardóra, aki könyvet írt a Real Madrid történetének anekdotáiból, mindig lehet számítani. Az idén indult Sportrádió és a Nemzeti Sport együttműködésének a modelljéhez is hasznos ötleteket kaptam a Marca és a Radio Marca szimbiózisának a tanulmányozása révén. Az ilyen és ehhez hasonló személyes kapcsolatok százai erősíthetik meg a magyar sport nemzetközi jelenlétét, befolyását.

A modern világban, a modern tájékoztatásban hatalmas szerepet kaptak, illetve harcoltak ki maguknak a különböző közösségimédia-platformok. Mint a MSÚSZ elnökét is kérdezlek: hogyan alakul át ezzel az újságírók munkája, illetve nem jár-e ez együtt a minőség visszaesésével?

Erről nagyon sokan és nagyon sokat beszélnek mostanában, úgyhogy nem hiszem, hogy néhány mondatban meg lehet oldani ezt a problémát, de ha a dolgok jó oldalát nézzük, azt mondhatjuk, hogy a fantasztikus technológiai forradalomnak köszönhetően sokkal demokratikusabb műfaj lett az újságírás. A közösségi médiában valóban bárki újságíróvá válhat, olyan tartalmakat tud közzétenni, amelyek adott esetben százezrekhez, milliókhoz is eljuthatnak. Egyfelől örülhetünk annak, hogy nem kell lap- vagy frekvenciaengedély, több tonna papír és mindenféle bonyolult technológia ahhoz, hogy az üzenetet valaki célba juttassa, ugyanakkor mindez hatalmas veszélyeket rejt magában, hiszen a hazugság, a rágalmazás, a fake news, azaz az álhír is szinte korlátozás nélkül terjed. Ha pedig fake newsnak titulálva elkezdenek – önkényes szempontok szerint – korlátozni bizonyos tartalmakat, hogy megint ezt a csúnya, divatos szót használjam, akkor a hagyományos sajtóorgánumok és értékek is ki vannak szolgáltatva annak, hogy ezeken a nagy felületeken megjelenhetnek-e, milyen módon jelenhetnek meg, kikhez juthatnak el… Az is kétségtelen, hogy felhígult a szakma, ám a hagyományos újságírói erények változatlanok, hiszen mindössze a technológia változott, hogy miként jut el az üzenet az alkotótól a felhasználóhoz. Továbbra is tudni kell helyesen írni, frappánsnak, hitelesnek, szórakoztatónak, gyorsnak, pontosnak kell lenni, és meggyőződésem, hogy a nagy információözönben még inkább kiviláglik, melyek az igazán értékes tartalmak.”

Nyitókép: YouTube