Isten veled, Kálmán bá!

Életének 82. évében távozott tőlünk Mészöly Kálmán.

Én már annak a generációnak a tagja vagyok, akik csak elbeszélésekből, felvételekről ismerhették az ő ikonikus védőjátékát. Viszont azok közé tartozom, akik láthatták még a válogatott élén a nem túl szívderítő kilencvenes években. És természetesen a közelmúltig hallgathattuk tévés megmondásait, visszaemlékezéseit, szakértését.

Mészöly Kálmán pályafutásának állomásait hosszasan lehetne sorolni. A Vasas legendájaként a klubhűség mintaképe volt, aki két világbajnokságon is pályára lépett. Ráadásul 1966-ban a brazilverő csapatunknak vállsérüléssel, felkötött karral is vezéregyénisége lehetett.

az ötvenes évek dicsőséges időszaka és a nyolcvanas évek utolsó világklasszis magyar válogatottja közötti interregnumot ívelte át. Az első vébéjén még az Aranycsapat legendás kapusa, Grosics Gyula védett, és Albert Flórián támadott csatárként, míg visszavonulása után kezdte épp ragyogó karrierjét Nyilasi Tibor.

Mészöly fáradhatatlan és kőkemény középhátvédként vívta ki a Szőke Szikla nevet, kiváló rúgó- és fejelőtechnikája a korszak legjobbjai közé emelte. Mégis talán, ami a leginkább emlékezetessé tette, az az olthatatlan szenvedély és belefeledkezés, ami játékosként, edzőként és tévés szakértőként is jellemezte. Könnyen vált mémmé a fiatal nemzedék körében, hiszen a benne lobogó tűzhöz, a játék szeretetéhez és a győzni akarás szelleméhez kivételesen nyers stílus társult. Mindenféle finomkodás, köntörfalazás nélkül mondta el mindig saját igazságát.

Úgy, mint aki tényleg hisz magában, és hisz a magyar fociban.

azt jelentette ki és képviselte szabadon, olykor bántó őszinteséggel, ami csak a szívét nyomta. Nemcsak a focirajongók ismerhetik a vele forgatott filmet, ahol a kispadon végig lázban égve lobog együtt csapatával és a több tízezer szurkolóval. „Imre, miért nem váltotok b*zmeg?!”, majd a gólöröm eksztázisában elhangzó, összeölelkező „gyere a k*rva anyádat!” – ez mind Mészöly Kálmán volt.

Elszántsága, küzdeni tudása, szabad és szabados modora igazi egyéniséggé tette. Egy sztárallűrök nélküli, közülünk való klasszissá, akinek a magyar foci sikergazdag korszakát köszönhetjük.

Most Illovszky Rudolf, Grosics Gyula, Albert Flórián és a többiek után ő is az égi pályára költözött – mikor máskor, mint a világbajnokság alatt.