„Úgy néz ki, megsértődött, így aztán nagy valószínűséggel távozik a kormányból Palkovics László, miután Orbán Viktor állítólag úgy döntött, hogy az energetikát külön tárca alá vonja, jelentősen csökkentve ezáltal a technológiai és ipari minisztérium súlyát a kormányon belül. Palkovics akármivel és akárkivel meg tudott birkózni eddig, de önnön befolyását lanyhadni látta, már túl sok volt neki, legyűrte. Lemondása csak azt tanúsítja, hogy Palkovics Lászlónak, noha ez eddig soha nem tűnt föl, vannak érzései.
A reálértelmiségi, a tudós, az MTA tagja ugyanis eddig tökéletesen érzelemmentesen látta el feladatát, s ő volt az, akire a lehető legkényelmetlenebb ügyeket is rá lehetett bízni, mert nem röstellt szembefordulni saját korábbi közegével sem. Zokszó és szemrebbenés nélkül csinálta végig a CEU elüldözését és színtiszta hideg racionalitással az Akadémia bedarálását, az egyetemek alapítványba szervezését, és hosszasan sorolhatnánk tovább a nevéhez fűződő lépéseket, amelyek bőséges alapot teremtenek ahhoz, hogy majdan ezt a kort ne a szellem fölemelkedéseként, hanem épp ellenkezőleg, hanyatlásaképp emlegessék.