Hova lett a Vidi-szív?

2022. november 13. 18:07

Régóta szurkolóként járok csak meccsekre, véleménye azonban a szurkolóknak is van, nekem is, hiszen ez a mi csapatunk is, és gyerekkorom óta járok a Vidi meccseire.

2022. november 13. 18:07
null
Cser-Palkovics András
Facebook

„Hova lett a Vidi-szív?

Ma a Kisvárda elleni, egyébként szép, győztes mérkőzéssel befejeződött az őszi bajnoki szezon. Azt hiszem ki kell azonban mondani: ettől a csapattól, ilyen lehetőségek mellett kudarc ez az eredmény, ahogy az elmúlt 3-4 év is az.

Tekintettel arra, hogy az önkormányzat évek óta már nem tulajdonosa a klubnak és már támogatást sem adunk a csapat működtetéséhez, nem tudok és nem is lenne fair beleszólnom a klub munkájába. Nem is teszem. Régóta szurkolóként járok csak meccsekre, véleménye azonban a szurkolóknak is van, nekem is, hiszen ez a mi csapatunk is, és gyerekkorom óta járok a Vidi meccseire.

Szurkolóként pedig azt látom, hogy a Fradi nem a körülmények miatt tudott megelőzni bennünket, majd ellépni tőlünk. Köszönhetően a szponzoroknak a Vidi anyagi háttere, stabilitása, a körülmények kiemelkednek hazánkban és teljességgel profi hátteret biztosítanak. A különbség és a baj forrása tehát meggyőződésem szerint máshol van.

Az élet minden területén akkor lehet csak sikeres valami, ha ahhoz értünk, de azt szeretjük is csinálni, ha abban hiszünk. A profi sporthoz is elengedhetetlen a klubhűség, a valahová tartozás büszke érzése. Ez szükséges egy klub irányítása során és attól is joggal várható el, aki felveszi a csapat mezét.

Olyan vezetőkre, szakmai stábra és játékosokra van szükségünk, akik szeretik Székesfehérvárt és szeretik a Vidit, akik büszkék arra, hogy ehhez a történelmi városhoz kötődhetnek és ennél a nagy múltú klubnál dolgozhatnak, a mi csapatunkban játszhatnak. Ebből van sajnos évek óta hiány nálunk. Szintlépés volt az ígéret, sajnos ez elmaradt. Nem a körülmények miatt. A szív hiánya miatt.

Reményeim szerint azonban valami végre elindulhat Juhász Roland sportigazgatóvá történő kinevezésével.

Roli, aki városunk tiszteletbeli polgára, kötődik Székesfehérvárhoz, a Vidi családjához tartozik. Elkötelezett és szereti is ezt a közösséget.

Persze nem lesz könnyű dolga. Ami 3-4 éve romlik, azt nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Igaza van, aki azt mondja, végre rendet kell tenni. Az maradjon a klubban és környékén, aki ide is szeretne tartozni és aki képességei alapján ide is való. Aki nem akar itt játszani, attól pedig meg kell válni. Ez nem lehet ingyen konyha, főleg, mert a labdarúgás drága sport, a játékosok nagyon sok pénzt keresnek. Ami nem baj, ha van teljesítmény. A jövőre nézve tehát újra teljesítményre éhes, minőségi játékosokat kell igazolni, eredményességre motiváló szerződésekkel. Mellettük pedig megadni a lehetőséget a fiataloknak, hogy itthon is bizonyítani tudjanak. Ebben egyébként voltak jó példák a Vidinél. Elismerem, hogy ez egy nehezebb út, de ezt az erőfeszítést szeretik és elismerik a szurkolók és ez a munka visszaigazolódik a nemzeti együttesnél is.

A foci ma is nagyon népszerű a városban és környékén egyaránt. A minőségi labdarúgásra van igény. A Köln elleni meccsen 11 ezren, a Fradi ellen 7 ezren voltak a stadionban. A labdarúgás közösségformáló erő és komoly városmarketing érték is. Ezért sem kellene eltékozolni ezeknek az éveknek a lehetőségeit, mert ki tudja meddig tart.

Történelmi a felelőssége mindazoknak, akik ezekben az években a Vidinél dolgoznak.

Most bezárjuk a stadiont legalább januárig. Ez a költségtakarékoskodáson túl ebben a mostani helyzetben talán egy kicsit szimbolikus is. Hagyjuk magunk mögött, ami az utóbbi években elromlott és kezdjünk el újra építkezni. Tervszerűen, szakmailag jól alátámasztva, hittel, szenvedéllyel és szívvel. Ehhez nekünk szurkolóknak is türelmet kell tanusítanunk.

Bízom abban, hogy ezen a télen újra elindul majd a klub felfelé, valóban szintet, szinteket lép majd előre a következő 2-3 évben. Visszatalálunk oda, ahol a bajnoki és kupagyőzelmek idején voltunk. Ehhez kívánok mindenkinek, aki tehet ezért jó munkát, elkötelezettséget és szívet. Hajrá, Vidi!”

Nyitókép: Cser-Palkovics András, Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2022. november 14. 18:08
Nem igazán a szív számít. Nézd a bayerisokat. 1.kell 1 jó manager. 3. Az hoz jó játékosokat. Onnan már 1szer Ü. Ja ,meg a motiváció.
Zeno13
2022. november 14. 08:47
Ja és azt se felejtsük el,hogy 10-15 misiért/hó sem "tudnak" futni,hajtani az aranylábúak...
lazio154
2022. november 14. 07:32
Ne keseredjen el polgármester úr, az FTC. kivételével minden csapatunk ilyen. Az FTC. is ilyen lenne, ha kitíltanák a "B" közepet a nézőtérről. Emlékszik rá, azok még győztes idegenbeli meccs útán is meglátogatták az öltözőt! Ha jól figyelem, dicséret illeti azt a játékost, aki 90 perc alatt 10 km körül mozog a pályán. Ennyit az utcáról bevit egészséges 20-30 éves fiatalnak edzés nélkül is tudni kell! A jól fizetett játékos megfigyelő ügynökhálózat írányítja ezt a bohózatot. Még a gyenge képességű szúrkolók is kiszúrják a bemelegítésnél, hogy az idehozott sztárnak mondott labdarúgók nem is sportolók, az igazi focihoz semmi közük! Cserélgetjük is őket, mint a kaszinóban a játékgépeket, bizva benne, hogy a másik sarokban több hasznot hoz. Nem tudja ez a rendszer önmagát meggyógyítani, amig a csapatok körül bóklászó siserehad nem lesz eltakarítva! Törődjön bele polgi, ha ott tölti munkaideje zömét is csak ideiglenes fellángolás lesz, aztán visszaáll a nagy ígérgetésekkel megszokott régi rend.
Péterffy
2022. november 13. 21:39
Nagyon-nagyon közeli "székben" ülök. Annyit mondok, fejétől büdös a hal. Az ilyen-olyan isztánokból ideszakadt, hepatitis-es, ezért soha pályára nem küldött játékos a kis gázsiából jól osztogat vissza ennek-annak. Azért van/volt a csapatban. Nem azért, mert eredményt akarnak elérni. Ennyi pénzből, meg ilyen politikai hátszéllel (Garancsi, a klub tulajdonosa ugyebár Viktorunk nagy haverja)... csak hát mikor 3 marék pénzből elemző-szoftvert kell fejleszteni, miközben harmadából a német válogatottét meg lehetett volna venni, vagy mikor semmire-se-jó vidiappot fejlesztetnek masszív luxusautók áráért... Anno a kretén Burcsának meg a bajnokcsapat szétverését a mai napig nem lehet megmagyarázni. Ferencvárosban sikerekért dolgoznak, Fehérváron meg jutalékért. Az a stadion is bmg, hogy néz ki? Mintha valaki odafingott volna egy zsák cementet, azt' belehugyozott volna a közepébe. A környezet, a növények, stb az átadáskor sem éltek már, a fenti képen is jól látszik: az egész olyan, mint egy szennyvíztelep.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!