Konfliktus kell, hogy lássák a felcsúti fiút, hogy lett valaki, hogy tényező

Sápadt vagy Feri. Mi történt veled? Klára asszony elzárta a csapot?

Igyekeztem kideríteni az okát. Amikor visszafelé jöttem az asztalomhoz, egy csoport hahotázó újságíróra lettem figyelmes. Odahívtak magukhoz, kérdezték, tudom-e, mi történt. Ráztam a fejemet. – Amikor elkezdődött a tanácskozás, Gyurcsány felállt és közölte, kidolgozott négy pontot Európa megmentésére, amit szeretne ismertetni. Az elnöklő Sarkozy azt válaszolta: „Miniszterelnök úr, még senki nem hallott olyat, hogy a beteg akarja gyógyítani az orvost. Ne az akarjon tanácsot adni nekünk, aki a saját országának a gazdaságát elkúrta. Gyurcsány erre felugrott, dühödten kirohant a teremből, és elutazott haza” – mesélték nevetve. A magyar média természetesen arról számolt be, hogy Gyurcsány elgondolásaiból hármat magáévá tett az Európai Unió. A válság azonban még Gyurcsány remek elgondolásai ellenére sem akart szűnni, Magyarországon kiváltképpen nem. Az IMF-től és az EU-tól kapott 25 milliárd eurós hitel is kevésnek látszott ahhoz, hogy az ország talpon tudjon maradni. A magyar diplomácia komoly erőfeszítéseket tett, hogy további segítséget szerezzen az Európai Uniótól, de megint Gyurcsány segítségére volt szükség, hogy a vonakodó gazdagabb tagországokat megpróbálja rávenni arra, hogy fizessenek. Azt indítványozta, hogy az Európai Unió hozzon létre egy 180 milliárd eurós alapot (Európai Stabilizációs és Integrációs Program) a kelet-európai gazdaságok megsegítésére. Mint mondta, nemcsak Magyarországnak, hanem valamennyi kelet-közép-európai országnak szüksége van a pénzügyi támogatásra, erről valamennyi érdekelt tagország miniszterelnökével beszélt, akik jóváhagyták tervét. Az érintett tagországok miniszterelnökei azonban az Európai Bizottság elnökének, Barrosónak címzett közös levélben tudatták, erről a magyar miniszterelnök velük nem egyeztetett, sőt egy árva szót sem szólt tervéről, amúgy köszönik szépen, de nincs szükségük pénzügyi támogatásra. Ez a diplomáciai blamázs végleg megpecsételte a sorsát. Az EU minél előbb meg kívánt szabadulni a beszámíthatatlan viselkedésű magyar miniszterelnöktől, és diplomáciai úton lépéseket tett eltávolítására. Gyurcsány Ferenc megkapta a selyemzsinórt. 2009. március 21-én, az MSZP tisztújító kongresszusán kénytelen volt maga bejelenteni lemondását. Amitől rettegett, bekövetkezett. Nem a választók buktatták meg, az unió nyomására önként kellett lemondania. https://demokrata.hu/magyarorszag/gyurcsany-duhodten-kirohant-a-terembol-79948/ https://demokrata.hu/magyarorszag/gyurcsanyt-az-ajulas-kerulgette-2-79925/

Mindezt akkor, amikor a magyar kormánynak már sorra kellett különböző válságintézkedéseket hoznia az államcsőd elkerülésére, majd 2008 októberében kiderült, ha az EU és az IMF nem siet kölcsönnel Magyarország megsegítésére, az ország összeomlik. Egyetlen alkalommal (február 24.) szaladt ki Gyurcsány száján „Ami azt illeti, mi elég nagy bajban vagyunk”. A Brüsszelben tett kijelentésére azonnal zuhanni kezdett a forint. A kormány szóvivője gyors helyesbítést kért, leszögezte: a miniszterelnök a „mi” alatt nem Magyarországot, hanem Európát értette. „Hát elég nagy baj van a világban és elég nagy baj van Európában.” Így kellett volna értelmezni Gyurcsány Ferenc kijelentését a szóvivő szerint. Talán ez az értelmezés adta az ötletet Gyurcsánynak, hogy nem Magyarországon kell a reformokat bevezetni, hanem egész Európában. Majd ő megmondja, mit kell Európának tennie, hogy kimásszon a válságból! 2008. október 15-én négypontos javaslattal érkezett Brüsszelbe, az európai uniós tagországok állam- és kormányfői találkozójára. Ezeknek a javaslatoknak az lett volna a céljuk, hogy a lehető legnagyobb védelmet biztosítsák az európai pénzügyi rendszernek, és ezzel a védelemmel segítsék az európai (és benne a magyar) gazdaságot, elkerülhetővé tegyék a mély recessziót. Gyurcsány szokatlan módon a találkozó előtt megjelent a Tanács épületének hatalmas fedett előcsarnokában, ahol a csúcstalálkozó idején közel ezer újságíró foglal helyet. Ezen a helyen miniszterelnök nem szokott sajtótájékoztatót adni, arra vannak a nemzeti sajtószobák, ezért nyomban egy nagy csoport újságíró fogta körül. Előbb magyar nyelven, majd gyenge angolsággal ismertette azt a négypontos elképzelését, amivel Európa gazdasága megmenthető. Ezt követően kezdődött el a tanácsülés. Meglepetésünkre kisvártatva arról kaptunk értesítést, hogy Gyurcsány otthagyta a tanácskozást, és hazautazott.

Mindeközben a magyar gazdaság kezdett darabjaira hullani. Almunia biztos többször sürgette Gyurcsányt ígéretének betartására, a szigorításokkal járó reformok beindítására. Az egyre gyakoribbá váló találkozásokon nem egyszer hangzott el: „Ha nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, miniszterelnök úr, államcsődbe viszi az országát. Meg kell értetnie a magyarokkal, hogy vége a szocializmusnak, nem várhatják többé, hogy az állam eltartsa őket. Mondja meg nekik, hogy nincs több ingyenkenyér, igyekezzenek önellátóvá válni”. A „vége a szocializmusnak, nincs többé ingyenkenyér” lett ettől kezdve az a vezérmotívum, amire Gyurcsány a reformokat fel akarta építeni. A jelszó megvolt, de tettek nem követték az így üressé vált kommunikációt. Már régen nem a kormányzással törődött, csak azon járt az esze, miként tarthatja fenn pozícióját, amely egyre jobban meginogni látszott. Betegesen rettegett attól, hogy megbukhat. Kettős játékba kezdett. Megpróbált kibújni az EU-nak tett ígérete alól, és az unión kívüli kapcsolatokkal erősíteni a magyar gazdaságot. Kapcsolatot keresett Putyinnal, akitől azt remélte, tekintettel a „közös múltra”, Magyarország hóna alá nyúl. Egy titkos szerződéssel hátba támadta az Európai Uniót, amikor a közös nagy beruházás, a Nabucco gázvezeték helyett az oroszok által támogatott „Kék Áramlat” megépítése mellett kötelezte el magát. A megállapodás hamar napvilágot látott, és Gyurcsány nem győzött meakulpázni. Sietett visszakozni, de elkésett. E lépéssel elveszítette az amerikai kormányzat iránta tanúsított jóindulatát. Az amerikai lapok, amelyek korábban kiálltak politikája mellett, nyíltan bírálni kezdték. Az arab országokra sem számíthatott, hiszen ezeket az országokat már 2005-ben mélyen megsértette, amikor az MSZP-kongresszuson azzal viccelt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott „halált megvető bátorsággal küzdött” a szaúd-arábiai válogatott ellen, amelyben „nagyon-nagyon sok terrorista is volt”. Más terepe nem maradt, mint az EU, visszaódalgott az eredeti megállapodáshoz. Kigondolt és bejelentett néhány reformot, az EU megnyugtatására. Ezekre a légből kapott tervekre építette új konvergencia- programját, ami csak annyiban tért el az ominózus, hazugságokkal teli, hamis adatokat tartalmazó két évvel korábbitól, hogy ebben a programban a jövőre utalva vázolta fel ugyanazokat a nagy ívű számokat, amelyek korábban a dübörgő magyar gazdaságot voltak hívatva bizonyítani. Az Európai Bizottság – más nem lévén – kénytelen volt ezt a konvergencia-programot üdvözölni. Barroso bizottsági elnök úgy nyilatkozott, hogy „bár Magyarország a válság által egyik leginkább sújtott uniós tagállam, az ország megfelelő gazdaságpolitikát választott a magas államháztartási hiány és a külső adósságok kezelésére. Az ország jelentős előrehaladást tett költségvetésének szilárdabb alapokra helyezése felé”.