Egy vicc az árnyékkormány!

2022. november 05. 14:51

Dobrev úgy nyilatkozott, hogy ők az angol példát vették alapul, amikor megalapították az árnyékkormányukat. Ez már önmagában tréfás.

2022. november 05. 14:51
null
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Nemzet

„Mint tudjuk, Dobrev Klára – vagyis Gyurcsány Ferenc, a férje – úgynevezett árnyékkormányt alakított szeptemberben. Erre első reakcióként csak azt mondhattuk viccesen: nem baj. Azonban van itt néhány probléma, ezeket érdemes szemügyre vennünk.

Dobrev úgy nyilatkozott, hogy ők az angol példát vették alapul, amikor megalapították az árnyékkormányukat. Ez már önmagában tréfás: ugyanis az angol ellenzék azért alakíthat árnyékkormányt, legyen az munkáspárti vagy konzervatív párti, mert mindkét pártnak a sajátos angolszász kétpártrendszer – melyet a többségi választási rendszer alapoz meg – keretei között valóságos esélye van arra, hogy a következő választásokon hatalomra, vagyis kormányra jusson. Azért, mert már évtizedek óta vívnak egymással viszonylag kiegyensúlyozott politikai küzdelmet, s ebből fakadóan a választópolgárok komolyan vehetik annak lehetőségét, hogy a következő választáson kormányváltás lesz, tehát jó előre megismerniük, hogy a még ellenzékben lévő párt mit tenne akkor, ha hatalomra kerülne.

Ezzel szemben Magyarországon nincsenek ilyen kiegyensúlyozott politikai erőviszonyok a kormány és az ellenzék között. Ellenkezőleg: a Fidesz–KDNP immár a negyedik (!) parlamenti választáson szerzett ismét kétharmados többséget, sőt fölényesen vezet a közvélemény-kutatásokban nemcsak most, hanem már 16 éve! Ebben a helyzetben nem beszélhetünk az angolszász viszonyokhoz való hasonlóságokról, a politológia nyelvén hazánkban úgynevezett predomináns pártrendszer van, ami azt jelenti, hogy lényegében véve egyetlen kormányzóképes erő működik immár 12 éve Magyarországon. Ezért úgy tenni, hogy lenne itt és most reális esélye egyetlen baloldali pártnak is arra, hogy átvegye a hatalmat a nemzeti kormánytól, álságos és nevetséges elgondolás. De miért is csodálkozunk: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc álságos és nevetséges politikájáról már túl sokszor megbizonyosodhattunk 2004 óta…

Vagyis az első probléma az árnyékkormánnyal az, hogy ez nem több, mint szemfényvesztés. Semmi köze az angol vagy az ausztrál modellhez. Egy keservesen és kényszeredetten kialakított képződmény ez, s azt a célt szolgálja, hogy a Demokratikus Koalíció megmutassa erejét a baloldalon, és átvegye ismét a kezdeményező szerepet, amihez minden más ellenzéki pártnak alkalmazkodnia kell.”

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2022. november 07. 07:30
Ezzel az árnyékolós dologgal a déká valóban nem az országnak játszik, csak a baloldalon akarja a dominanciát megszerezni, fokozni. Az árnyékkormányok ugyanis arra a feltevésre alapoznak, hogy ők minden kétely nélkül állítható módon képesek kormányozni. A déká viszont a legkisebb kételkedés nélkül kimondhatóan képtelen a kormányzásra. Az egész akció ráadásul még arra is képtelen, hogy legalább részben átverje a választókat ebben a témában. Egyáltalán nem mutatnak kormányzásképességet. Képtelen ötleteket hajtogatnak mindössze, amit a választók áprilisban már leosztályoztak. Tehát ha ezt új programnak szánták, akkor - fájdalom! - nem lesz sikeres, ugyanis a lényegét tekintve semmilyen fejlődés nem látható az eddigi, a kormányzati felelősséget egyáltalán nem értő, azt nem felvállaló hozzáállásukban. Hozzá nem értő, tehetségtelen, a munkát el nem végző lusta megélhetési politikusok gyülekezete a déká továbbra is, az árnyékkormány pedig arra hivatott, hogy megpróbálja ezt eltakarni a választók elől, miközben a többi ellenzéki pártot fals kényszerbe hozná. A tartalom ugyanúgy nem létezik, mint 12 (22) éve, a hazudozás az egyetlen ismérve a létezésüknek.
artojan
2022. november 07. 02:05
Feri ormányának árnyékában,elfér az egész árnyékkormány
cutcopy
2022. november 06. 12:03
Akkor az árnyékkormány angol humor..
csulak
2022. november 06. 11:51
Arnyekszekkormany ez: https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2022/11/eltorolne-a-multat-dobrev-klara
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!