Hisztéria a szociális törvény körül

„A tervezett módosítással kapcsolatban a teljes ellenzék – szokásához híven – élénk tiltakozásba kezdett, nem zavartatva magát a szokásos ténytől, hogy teljesen másról szól a módosítás, mint amit ők kommunikálnak. Az ember nem is tudja, hogy alapvető szövegértési problémákról vagy akaratlagos és rosszindulatú félremagyarázásról van-e inkább szó. Például Ungár Péter esetében, aki a módosítást a szekuláris szociális ellátórendszer elleni ideo­lógiai támadásként értékeli, vagy a fentebb emlegetett Szabó Tímeánál, aki arról beszélt a parlamentben, hogy a törvénymódosítás arról szól, hogy aki szegény, az dögöljön meg. De ugyanez a helyzet a Mérce című neo­kommunista médiummal is, amelynek írása szerint »az intézkedés tökéletesen illeszkedik a Fidesz osztálypolitikájába, amelynek keretében a kormányhoz közeli tőkéseket és multinacionális cégeket helyzetbe hozzák »nemzetgazdasági szempontokra« hivatkozva, miközben a szociális válság költségeit a társadalomra terhelik«.

Ha azonban politikai demagógia helyett a törvénymódosítás tartalmát vizsgáljuk, akkor egészen más képet kapunk. Először, a módosítani tervezett szövegrész nem különbözik jelentős mértékben a korábbi szövegrésztől, inkább annak pontosításaként, egyértelműsítéseként értelmezhető. A szociális törvény vonatkozó szakasza a korábbiakban így rendelkezett: »A szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata.«

Ennek a helyébe lép az alábbi rendelkezés: »1. Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős. 2. Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni. 3. Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn. 4. Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése. 5. Ha az egyén szociális biztonsága a 4. bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége.«”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás