Van azonban minden nemzet érdekével szemben álló titkos világ, amely pont azért él konspirált módon, mert az igazi célját így szeretné elrejteni. A múltban a szabadkőművesek hagytak maguk után számtalan kétséget, már ami a létezésük igazi célját illeti. Az sem zárható ki, hogy a mai monopoltőke »deep state« tagozata belőlük ered, hisz az »új építők« csoportja mindenben megfelel a konspirált hálózat fogalomkörének. Sokáig nem lehetett tudni, kik alkotják ezt a félelmet kelteni akaró »új erőt«, és azt meg pláne nem, mit akarnak kezdeni az egyre növekvő multinacionális gazdasági hatalmukkal.
Aztán tisztult a kép, sőt elérkezett a pillanat, amikor részlegesen feladták titkos életüket, és miközben az igazi céljuk, vagyis működésük tartalma továbbra is konspirált maradt, a létezésüket már nem tagadták. Annyira nem, hogy NGO-kat (álcivil szervezeteket) hoztak létre, olyan intézményeket, alapítványokat, szerveződéseket, amelyekbe támogatók és együttműködők millióit csábították. Céljuk a társadalmak szó szerinti és tökéletes behálózása.
Teszik ezt úgy, hogy elfogadható célokat jelenítenek meg: környezet- és klímavédelem, emberi jogok stb. Csupán az igazi okot felejtik el közölni, vagyis azt, hogy a pénz ereje által létrehozott hálózatnak van egy titkos háttérszándéka, ami nem más, mint a globális alapon álló, centrálisan irányított »új világ« kiépítése a normális emberi értékek és a működő nemzetállamok felszámolásán keresztül. A stratégiájuk ezen szakaszában a tartalom még mindig konspirált maradt, miközben a forma, vagyis a szervezetbe történő belépés lehetősége nyitottá vált.”