Puccsvírus

„ÁLLAMCSÍNYEK VIROLÓGIÁJA

Minden eddigi társadalom története a vírusok története – így parafrazálhatnánk a Kommunista kiáltvány legendás kezdőmondatát, utalva arra, hogy az emberiség számos katonai, gazdasági és kulturális eseménye megelőzte, vagy követte a világjárványokat. A terjedő betegségek a haladás fonákjai. Így volt ez már a pestijárvány, a száz évvel ezelőtti spanyolnátha és a 2020–22-es koronavírus esetében is. A vírus, mint kórokozó, azonban jóval több ennél: valóságos eseménymodell, sőt kulturális komplexum. Ezt ismerte fel Jean Baudrillard, amikor 1987-ben az AIDS, a számítógépes vírus és terrorizmus kapcsán egyaránt virális jelenségekről beszélt, mondván, »a virulencia akkor jelenik meg, amikor egy test, egy rendszer vagy egy hálózat minden negatív elemet kizár magából«. Egy évvel később pedig egyenesen Víruselmélet címmel tartott előadást, amiben azt mondta, hogy a vírusmodell valójában rendszerelméleten túl a kultúraelmélet horizontjára emelkedik, ugyanis »mindenhol, ahol egy rendszer […] végsőkig strukturálódik, vírusokkal van dolgunk. A rendszerek törékennyé válnak, olyan mértékben sebezhetővé, amilyen mértékben konszolidálódnak«.

Napjainkra vonatkoztatva: a világjárvány a globalizáció legfelsőbb foka.

A vírus tehát nem volna más, mint a tökéletesség bosszúja, hiszen »a túlintegrált rendszerek saját bukásukat is kitermelik, a vírusok pedig csupán eszközök ehhez«. E posztstrukturalista filozófiai alapvetés annyiban biztosan magyarázza korunk számos jelenségét, ha folytatjuk a szöveget, és a következőket olvassuk: »A destabilizálás a vírusok egyszerű effektusa […] Ez egyszerűen destabilizálás a destabilizálásért«. Politikailag kifejezve: a káosz megszervezése, vagyis a rendszerbe olyan ágensek bejuttatása, amelyek sebesen terjedve lemásolják önmagukat és destabilizálják az adott politikai testet (állam, nemzetgazdaság, társadalom). A »színes forradalom« politikai modellje éppen úgy működik, ahogy a vírusoké: virális terjedés, destabilizálás, gyors mutálódás.

A világjárványok korában a politikai folyamatok is virálisan terjednek, elegendő csak azokra a copy-paste forradalmakragondolni, amelyek hasonló forgatókönyvek alapján mentek végbe, méghozzá egy azonos nemzetközi aktor aktuális geopolitikai érdekeinek megfelelően a 21. század első évtizedében Kelet-Európában (Jugoszlávia, Grúzia, Ukrajna) és a másodikban a Közel-Keleten (Tunézia, Líbia, Egyiptom, Szíria), de azok a zavargások is eszünkbe juthatnak, amelyek az amerikai Black Lives Matter nyomán terjedtek át Európa nyugati felére (Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Dánia). Emögött nemcsak a globális gondolattalanság általánossá válása és az egyszer már bevált forgatókönyvek másutt való újrahasznosítása áll, hanem az is, hogy a mesterségesen előidézett destabilizáció példája – különösen az arra fogékonnyá tett térségekben – nemzetközileg igen ragadós. A társadalmi immunrendszer lebontása, a vírus kitenyésztése és a védekezésképtelen politikai testbe való bejuttatása egymást követő lépcsőfokok.

A kívülről szított, majd belülről végrehajt(at)ott destabilizációs kísérletek olyan szervezett káoszhoz vezetnek, amely szétzilálja az ország belső rendjét, aláássa stabilitását, majd kiszolgáltatottá teszi a nemzetközi szereplőknek, legyenek azok nagyhatalmak, globális vállalatok vagy terroristák, esetleg ezek tetszőleges közös metszete (Iszlám Állam). Egy-egy hasonló forgatókönyv alapján lezajló »színes forradalom« ilyen helyzetet idézett elő Szerbiában 1999–2000 fordulóján, Grúziában 2003-tól kezdve, Kirgizisztánban 2005-ben, Ukrajnában 2004-ben és a 2013–14-es Majdan óta a mai napig tartóan, valamint Macedóniában (2016–17), de az »arab tavasz« által sújtott országok is megszenvedték az iszlamisták térnyerését (Egyiptom) és nyomában a polgárháborút (Líbia, Szíria). E posztmodern puccsok közös jellemzője ezen kívül, hogy az Egyesült Államok – többnyire – demokratapárti adminisztrációinak külügyi stratégiájába illeszkednek. S bárhogy is értékeljük az egyes rezsimek belpolitikai státuszát, az nem kérdéses, hogy a kívülről támogatott, de sikertelenül maradó rendszerváltások többhelyütt komoly társadalmi nyugtalanságot, gazdasági visszaesést okoztak (Libanon – 2005, Irán – 2009, Venezuela – 2019, Belarusz – 2020–21).

Mindez egy destabilizációs szabadalomra utal, made in USA.”

Nyitókép: Földházi Árpád