Liliről és a közoktatás csődjéről

Nem olyan régen szabadultam a közoktatásból. Pontosan tudom, mit termel ez a rendszer: üres lelkekhez lazán kapcsolódó üres fejeket,

de esélye sem volt bennük megragadni. 

Mindenki, akiből nem ilyen ember lesz, az nem az oktatási rendszer miatt, hanem annak ellenére válik ennél jobbá. Vagy azon pedagógusok és iskolavezetők jóvoltából, akik mernek túlmenni a rendszer keretein. Hála nekik.

De akinek még illúziói voltak, aki azt gondolta, hogy ha Ady Endrétől Babitson át Wass Albertig papíron minden ott van a magyar iskolában, ami szépet csak a magyarság ezer év alatt alkotott, szóval mégis mi baj lehet – nos, annak Pankotai Lili lekevert egy kijózanító pofont. Tessék a pörformanszt megnézni, megvárom.

Ott van Pankotai Lili szájában minden, amit a közoktatás jelenlegi formájában adni tud. És erre így semmi szükség nincsen. Semmi. Konkrétan jobb lenne, ha nem lenne, s mindenki vérmérsékletétől függően magántanulná meg, amit jónak lát.

Pankotai Lili – ezt túlzás nélkül kijelenthetjük – a magyar közoktatás jelenleg elérhető legjavát kapta meg:

melyet ráadásul a ciszterci rend tart fenn, s azt érdemes tudni, hogy a szerzetesrendek az állami normatíván túl rendszeresen áldoznak egyéb bevételeikből is iskoláik fenntartására, így a rendi iskolák anyagi helyzete gyakran jobb az államiaknál.

Pankotai Lili tanárain, iskoláján nem múlott. Egyszerűen ennyit tud a magyar közoktatási rendszer. Műveletlen, porszáraz lelkű ifjakat termelni. És jobb, ha ezzel a nagyközönség, amelynek egyes részhalmazai mindenféle poroszos vágyálmokat kergetnek lexikális tudásról, kultúra-átörökítésről meg fegyelemről, előbb szembesül, nem pedig utóbb.

Nem az a kérdés, hogy a lexikális tudásra építő poroszos rendszer a jobb, vagy valami más.

Az a kérdés, hogy a rendszer jelen formájában képes-e egyáltalán a poroszos célokat bármilyen mértékben elérni.

A válasz pedig Pankotai Lili képében érkezik. Egy nagy, csattanós nem a válasz. Ez a lány, ez a pörformansz a poroszos magyar oktatási rendszer terméke, és nincs benne az égvilágon semmi lexikális tudás, semmi kultúra, semmi fegyelem. A poroszos álmokat most kell elfelejteni.

Pankotai Lili, záros határidőn belül érettségiző magyar gimnazista jelen állás szerint képtelen egy szabatos magyar mondatban elmondani, hogy milyen nap van („csütörtök van, épp olyan, mint az összes többi a többi közül”). Pankotai Lili, záros határidőn belül érettségiző magyar gimnazista jelen állás szerint még nem fedezte fel az összefüggést a gázár, a magyar költségvetés állapota és a tanári fizetések között, így egyszerre követel Oroszország elleni gazdasági háborút („mert tényleg érzem a szomszédnyomást a mi magunk hátán is, hogy a tizenkét éves Putyin-barátságunk mehet a kukába, de mi mégse hagyjuk, mert a rezsiár fontosabb, mint Európa, most is”), meg tanári fizetésemelést („hogy a fizetése 25 évesen diktatórikusan lett eldemonstrálva”). Pankotai Lili, záros határidőn belül érettségiző magyar gimnazista jelen állás szerint nem tudja megnevezni, melyik szakma fizetésemeléséért tüntet („a tescós dolgozók száma több, mint a magyar hivatásban elhelyezkedők száma”). Pankotai Lili, záros határidőn belül érettségiző magyar gimnazista még azelőtt okvetlenül szükségét érzi állást foglalni LMBTQ-ügyben, hogy megtanult volna középfokon magyarul („vállalja a felhivalkodást, hogy leszarjuk, ki az anya, apa, csak szeresse azt a gyereket, akit a ti nemzedéketek nem mert felnevelni sem”).

Pankotai Liliben tehát borzasztóan sok minden nincs meg, aminek ott lenne a helye:

Azaz épp azok a dolgok, amikre a forradalmárok a maguk mozgalmát építeni szokták: hogy ügyük a racionalitás tükrében igaz, a logika tükrében megáll a lábán, az erkölcs tükrében értékes, és kiállja az ellenérvek próbáját.

A magyar oktatás igazán nem vádolható azzal, hogy legalábbis tantervi szinten ne tanítaná meg a diákokat minden magyar zsigeri készségére, a reménytelen forradalom bátor kirobbantására. De Pankotai Lilibe ebből semmit nem sikerült átültetni. Forradalmát nem igazságra építi, hanem megalapozatlan gőgre („pedig vágod, én csak próbálok jobb lenni, mint amik ti vagytok”), ki nem fejtett vádakra („nektek volt lehetőségetek a rendszerváltásra, tőlünk várjátok a jövőre való megváltást?”), üres hivatkozásokra („pont arra nevelt a tizenkét pont és az aradi vértanúk, amiért most itt felszólalok”). Minden más hiányát meg kitölti a porszáraz lelki ürességben visszhangzó, céltalan, fedezetlen, prosztó trágárság.

Nem slam poetry ez, egy frászt.

és jól felismerhetően magyarul írták. Ez egy nyelvileg igénytelen, tartalmilag sekélyes, cserébe értelmezhetetlenül trágár kirohanás. Kéretik a művészetet e pöcegödör partjaitól távol tartani.

Helyette tessék inkább jól megnézni Pankotai Lilit, mert Pankotai Lili – ahogy egyébként Nagy Blanka, és mindazok, akik nekik éljenezve csendben művelik ugyanezen gőgös együgyűséget – mindazok sara, akik ezt a közoktatási rendszert jelenlegi, gyalázatos állapotában formálják és üzemeltetik. Minden oktatási államtitkár és miniszter, hivatalvezető, tankerületi funkcionárius, kisebbrészt pedagógus sara évtizedek óta, akik nagy, közös összekacsintással még egy, aztán még egy, aztán még egy ciklussal arrébb halasztották az oktatási rendszer elengedhetetlen, alapvető, gyökeres reformját.

Márpedig erre a reformra égető szükség van. Ha másért nem, azért, hogy használható, tudással és lélekkel bíró, ha másra nem, legalább egy forradalom levezénylésére képes magyarokat neveljünk, s olyan balesetek, mint ami Pankotai Lili lelkében vasárnap este történt, soha többé ne fordulhassanak elő.

A megoldás: alapjaitól kezdve újjáépíteni mindent.

Aki azt gondolja, hogy eddig jó volt ez így, azt könyörögve kérem: hallgassa meg Pankotai Lilit, tegye fel magának a kérdést, hogy mennyit szeretne belőle a hazának, és innentől kezdve gondolja máshogyan. Nagyon máshogyan. Mert igen – most ennyit ér a magyar közoktatás. A jövő pedig kétféle lehet. Vagy reform lesz, vagy Pankotai Lilik. Más út nincs se fel, se le.

Kép: videófelvétel részlete