Érthetetlen: Kijev még jobban megnehezítené a télre való felkészülést az ukránoknak
Bajba kerülhetnek az emberek, ha nem megfelelően tárolják a tűzifát.
Eszkaláció vagy tárgyalás? Döntés előtt vagyunk.
Tegye fel a kezét, aki garanciát vállal arra, hogy Darja Dugina meggyilkolásában egy nyugati kisujj sem volt benne. Hogy az Északi Áramlatokat még csak véletlenül sem egy nyugati haditengerészet csőgörénye, tengeralattjárója, helikoptere vagy sellőlánya rongálta meg. Hogy a katonai szövetségünk tagjai nem nyújtottak segédkezet a krími híd felrobbantásához. Hogy minden olyan esetben, amikor senkinek nem ártó civil infrastruktúra, civil orosz ember sérült ebben a háborúban anélkül, hogy az Ukrajnának egy jottányit is használt volna, mi, a kollektív Nyugat egy egészen picit sem voltunk bűnrészesek.
Nem? Senki? Akkor nem lehet, hogy itt valami borzasztóan el van baltázva?
Oroszország úgy érzi, az Egyesült Államok Ukrajnában átlépte a vörös vonalát, erre Ukrajna lerohanásával válaszolt. Az Egyesült Államok úgy érzi, Oroszország Ukrajna lerohanásával meg az ő vörös vonalát lépte át, ezért önti a fegyvert Ukrajnába.
Mivel ez az ukránok kifejezett kérése, az amerikai lépésnek ezúttal még demokratikus legitimitása is van, hiszen az érintett ország népe is örömmel fogadja. Így aztán ez egy többszörösen is legitim nagyhatalmi villongás,
Eddig úgymond minden oké, ha szépnek nem is túl szép, a történelem kereke legalábbis megszokott pályáján belül forog.
Minden más nem oké. Ha a Nyugat egy picit is benne volt a civil infrastruktúra elleni támadásban az elmúlt hónapokban, akkor azt a rakétazáport, ami Ukrajnára hullott, bizony magának köszönheti. Mi csináltunk ebből a katonai konfliktusból gazdasági háborút, és bizony a mi sarunk is, hogy Putyin nekiment az ukrán civil infrastruktúrának.
Várható volt, hogy az elmúlt napok és hetek fejleményeinek orosz stratégiaváltás lesz a vége.
Rakétát kapott a fél ukrán energetikai infrastruktúra, nagyjából minden oblaszty-székhely, az elnöki hivatal környéke, Kijevben a német konzulátus. Belépésre kényszerült Belarusz, amelynek azzal kezdődik a himnusza, hogy „mi, belaruszok, békés emberek vagyunk”, azaz Putyin legszorosabb szövetségesét önmagával való teljes meghasonlásra és a diktatúráért cserébe békét, biztonságot ígérő társadalmi szerződés felrúgására kényszerítette.
Nem babra megy a játék, ha ebből nem értjük meg, hogy Oroszország ezt az ukrajnai szörnyűséget nem tengerentúli kalandnak, hanem egzisztenciaharcnak tartja, akkor semmiből.
Nem lehet az ukrajnai háború minden egyes fejleményére azzal reagálni, hogy a Nyugatnak most egységet kell mutatnia, hogy nem szabad engedni a zsarolásnak, és hogy Putyin csak az erőből ért. Ezek nem az erő, hanem az eszkaláció frázisai. Nem vagyunk messze az eszkalációs létra azon fokától, amikor fel kell tennünk magunknak a kérdést: az egység, a zsarolásnak való nem engedés és az erődemonstráció a fontosabb, vagy az atomháború elkerülése.
Oroszország atomhatalom. Ha katonai téren ellene fordul a szél, ha gazdaságilag elszigetelik és bekorlátozzák, ha az egész világtól elszigetelődik – amitől egyébként, zárójel, nagyon messze van –, akkor sem marad soha eszköztelen. Mikor a precíziós eszközök kifogytak, jött az energiafegyver, mikor az energiafegyvert maximumra csavarták, jött a tüzérségi rombolás, mikor a tüzérségi rombolásra amerikai fegyver volt a válasz, jött a mozgósítás,
Nincs olyan forgatókönyv, hogy Oroszországnak ne lenne eszköze Ukrajna ellen. Ha mindenben megverik, ledobhatja az atomot.
Ezért kell eszkaláció helyett tárgyalni. A kártyák most nem rosszak: a konvencionális katonai téren Ukrajna e hetekben járatja csúcsra a potenciálját, még nem köszöntött be a tömeges humanitárius katasztrófával, valamint Ukrajna energetikai összeomlásával fenyegető tél, Oroszországnak pedig szemmel láthatólag fogalma sincs, miként kezelje azt az ellentmondást, hogy jogilag magához csatolt olyan területeket, amelyeket katonailag esélye sincs ellenőrizni.
Ha van pillanat, amikor reális, Ukrajna számára is vállalható eredményre vezethet egy területi kérdéseket is érintő béketárgyalás, az most van. Most még az oroszok agya sem borult el teljesen. Télen már nem lesz ilyen esély.
Nem áltatni magunkat azzal, hogy ez valami rejtélyes módon az önmaga védelmére nyugati katonai és pénzügyi lélegeztetőgép nélkül tökéletesen képtelen Ukrajna döntése lenne. Nem az. A miénk. Ukrajnától ezen a koncerten a Nyugat rendeli a zenét.
És mielőtt bevállalnánk Ukrajnáért egy atomháborút, én azért szavaznék róla itt, Európában: eszkaláció legyen vagy tárgyalás. Választói felhatalmazás nélkül talán bizony nem lenne elegáns urániumfüstbe borítani az egész világot – vagy legalábbis fél Ukrajnát.
Nyitófotó: korai atombomba-kísérlet (Wikipedia, Library of Congress)