Az ellenzéki lét elviselhetetlen könnyűsége

2022. október 27. 22:13

Már éppen megdicsérné az ember a szegények érdekében elszántan küzdő képviselőket, ám ekkor felbukkant az alábbi szelfi.

2022. október 27. 22:13
null
Ónody Gomperz Tamás
Jelen hetilap

„Majdnem 24 órán keresztül nem engedte lezárni az állami szociális gondoskodás megszűnéséről folytatott vitát az LMP a parlamentben. A témaválasztás jó. Az obstrukció technikája szintén. Összességében ügyes akciót láthattunk egy erkölcsi szempontból fontos, tehát a politikai identitást megalapozó kérdésben.

Már éppen megdicsérné az ember a szegények érdekében elszántan küzdő képviselőket, ám ekkor felbukkant az alábbi szelfi. Mit felbukkant, hirdetésben terjesztik, annyira jól sikerültnek tartják.

Pedig ez a fotó minden elemzésnél pontosabban mutatja meg azt, ami a parlamenti ellenzékben elviselhetetlen. Azt, hogy ez az egész számukra csupán egy játék. Elkényeztetett gyerekek politikusost játszanak és közben jól érzik magukat. A téma, amiben – hangsúlyozom: taktikai és erkölcsi szempontból helyesen – akcióznak nem kevésbé drámai, minthogy több tízezer reménytelen helyzetbe kerülő embertől megtagadja az állami gondoskodást az a kormány, amelynek tagjai egy egészen sajtos állami gondoskodás következtében lettek néhány év alatt milliárdosok.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. október 28. 13:32
Gombperec elvtárs is előbújt a penészes lyukból.
csulak
2022. október 28. 13:15
SOHA TOBBE BALOLDALT
diodoro
2022. október 28. 08:16
" Ahol a nép képes pénzt gyűjteni a szépséges rabszolgalány Izaura kiszabadítására," Ez belpesti álhír volt a '80-as években. Nem gyűjtött senki Izaurának.
madar299
2022. október 28. 07:28
Idős korrára az ember csak a saját családjára támaszkodhat , nincs ezen kívül más jó megoldás , mert akinek nincs gyereke , annak az is baj ha van pénze és az is baj ha nincs. Az idősellátó rendszerek akár magán , akár állami csak a "lenyúlási" összegében különböznek. Sajnos megtapasztaltam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!