Hitvallás

„Mivel életem eddigi ötven-egynéhány évéből

talán nekem is lehet véleményem róla, mi lenne a keresztény (katolikus) tanítás lényege, mit/mennyit képvisel ebből az egyház, és hány százalékban fed át mindez azzal, amit a kormány művel. Van is: a hitet meg kell vallani, de nem azért, hogy Orbán Viktor örüljön, és még csak nem is azért, hogy a katolikus egyház több állami támogatást kapjon – ezekről az üdvösség szempontjából inkább kontraproduktív momentumokról a Biblia nem ír.

Ír viszont arról, hogy ha keresztények vagyunk, akkor szeressük egymást (szeretet alatt leginkább az önfeláldozást értve), hogy erről ismerjenek fel minket az emberek; legyünk könyörületesek; és tanuljunk Jézustól, mert ő szelíd és alázatos szívű. Ez az első kör, a belépő. A haladóknak azután ott van a tanítás továbbadása hitvallásként: »Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről«. Merthogy »Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt.« A pro szint pedig – miután a parancsokat már mind megtartottuk, a vagyonunkat pedig, ahogy a gazdag ifjúnak tanácsolta a Mester, szétosztottuk a szegények között – a kereszt, vagyis az osztozás a nincstelenek, a kirekesztettek, a szenvedők, a megalázottak sorsában:

Egyszóval a hitvallásnak semmi köze ahhoz, hogy hova ikszelünk: ahhoz van köze, hogy hogyan élünk. Akik például mindig úgy viszonyultak az egyházhoz (vagy egyházi emberként a politikához), ahogyan az karrier-szempontból a legelőnyösebb volt, aligha kérhetik számon másoktól, hogy megvallják-e egy népszavazás keretében, amiben hisznek. És ez sajnos igaz sokakra az egyház belső köreiben is. Például a püspökre, akinek Borkai a barátja. A másikra, aki szerint az egyház nem jótékonysági intézmény. Meg a harmadikra, aki a stadionja és az Adria között ingázva valahol elveszítette a nyájat.”

Nyitókép: MTI/Kovács Anikó