„Nem vádolom Pánkotai Lilit. Jelen soraim első olvasatra úgy tűnhetnek, hogy felmentem az október 23-i tüntetés elhíresült, trágár szónokát, Pánkotai Lilit. És akár második olvasatra is. Hogy miért, hadd utaljak vissza az én, a mi 18-19 éves korunkra. Teljes keveredés volt a fejünkben és a fejünkön. Most, hogy a napokban a dark-zene ősképviselője, a Cure együttes koncertezik Budapesten, nem különösen nehéz feleleveníteni a 30-32 évvel ezelőtti önmagunkat. Fejünkben a konzvervatív neveltetés, a nagymama ősbölcsessége, hiteles tanáraink okosságai valamint a lázadó énünk, az előttünk járó generációkhoz képesti „más” világra vágyásunk és az elvakult baloldali tanáraink hazugságai keveredtek. Fejünkön pedig a cure-vezér Robert Smith-re hajazó tupírozott hajköltemény, arcunkon durva smink hétvégi bulikra. Tán annyira ijesztően néztünk ki, (főként egy-egy fővárosi Fekete Lyuk-party előtt, de Fradi-meccsen, a zirci gimnázium pincebulijaiban), mint napjaink tüntető fiataljai közül oly’ sokan. Az akkor középkorúak, idősek amikor ránk néztek, joggal botránkoztak meg. Ki nem nézték volna belőlünk, hogy 10-20 évvel később konzervatív közéleti szereplők, gondolkodók, többgyermekes családapák, cégvezetők, rendőrségi vezetők, tanárok, sikeres vállalkozók leszünk mi, az 1990-ben érettségizett zirci diákok.
Nem tudom, Pánkotai Liliben mi minden keveredik. Azt tudom, hogy 1989-90 változásában mi a honfitársainkat románozó kádár-szint helyett erdélyi túrákat csináltunk; ellenzéki (jobbára jobboldali) plakátokat ragasztottunk (»jöjjön el a te országod!« / »továrisi konyec!«), az akkor induló cserkészethez kezdtünk csatlakozni, a frissesség erejével ható (történelmi) egyházak programjait kezdtünk látogatni. Nem tudok Pánkotai Lili trágársága felett egyértelműen pálcát törni. Kis híján mi sem voltunk különbek, sőt, talán megbotránkoztatóbbak, mint ő, vagy mint tüntető társainak egy jelentős része ugyanennyi idős korunkban.