A Gój Motorosok 2013-ban vádolták meg ügynöki múlttal, amit nem tudtak bizonyítani. Bartus ugyanakkor maga is háborút visel mások ellen: például a Hit Gyülekezeté-s Németh Sándort is feljelentette az ATV tulajdonosi szerkezetének változása miatt – igaz, hiába. Szintén 2022 februárjában – egy másik eljárásban – a Kúria is elmarasztalta Bartust a Fesz lesz című könyvében elkövetett jogsértések miatt. A szerzőt jogerősen arra kötelezték, hogy a könyve valamennyi példányából távolítsa el a jogellenesen felhasznált képmásokat, valamint a Magyar Hang című lapban kérjen bocsánatot Németh Sándortól a jogsértések miatt. Emellett kötelezték Bartust, hogy fizesse meg a perköltséget Németh Sándor felé.
Visszatérve az Amerikai Népszavára: rutinosan gyanakvóan azt mondhatnánk, hogy Bartus munkássága egy jól sikerült paródia, de ő úgy tűnik, mégiscsak komolyan gondolja. Hősünk továbbá Németh Sándor és Orbán Viktor mellett még egy jelentős démonnal küzd: ez pedig az általa – többek között – ostoba vadbaromnak címkézett Márki-Zay Péter.”
Nyitókép: Márki-Zay, facebook