Senki nem tud olyan szépen nézni Dobrev Klárára, mint az árnyék-belügyér

2022. szeptember 20. 18:11

De mégis mit szól mindehhez Gyurcsány Ferenc?

2022. szeptember 20. 18:11
Samuel hadnagy
Kontra

„Kevesebb örömtelibb hírrel lehetett találkozni az elmúlt időszakban, mint hogy tegnap apróbb technikai megingások után megalakult a rendszerváltás utáni első árnyékkormánya. Ahogy Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök vasárnapi programadó beszédében fogalmazott:

a cél az Orbán-kormány megbuktatása.

Márpedig egy ilyen komoly feladathoz komoly emberek kellenek. Nem csoda, hogy Kálmán Olga, Komáromi Zoltán, Vadai Ágens Ágnes, Gy. Németh Erzsébet és Arató Gergely is bekerült az álomcsapatba. Csakhogy ez mind semmi, hiszen a színjátszó szakkörben szerepet kapott egy új csillag is:

MUSTÓ GÉZA ZOLTÁN.

Eddig nem sokat lehetett hallani a tarkopasz fiatalemberről, – aki egyébként főállásban Kőbánya DK-s alpolgármestere – de csak eddig, hiszen ő kapta a belügyminiszteri tárcát.

Teljesen indokoltan, hiszen Facebook-oldala szerint volt már olyan pillanata az életének, amikor élő, hús-vér rendőrökkel, tűzoltókkal beszélgetett.  De ami ennél is nyomósabb érv mellette: 

kiemelkedően, nyilvánosan és illemtudóan tudja kedvelni Dobrev Klárát.

Mustónak eleinte be kellett érni Arató Gergely és Gy. Német Erzsébet társaságával, de aztán tavaly májusban megtörtént az áttörés: kettesben találkozhatott Dobrev Klárával a kőbányai irodájában!”

Nyitókép: Facebook 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2022. szeptember 21. 19:14
Balgarska Krava. Ez a mustó milyen bika ?? Kurcsány az lengyel ,albán dél görög..
csulak
2022. szeptember 21. 17:35
Arnyekszek kormany
puszt
2022. szeptember 21. 16:45
Lazítsatok... már napok óta fostok!
villogókékfog
2022. szeptember 21. 08:45
A déká maga a nemzethalál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!