Nem érdemlünk választ

2022. szeptember 08. 17:12

Hogy konkrétan melyik írásunkkal volt baja a Helsinki Bizottságnak, nem derült ki.

2022. szeptember 08. 17:12
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Mint megírtuk, pert indított Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője a Megafilm Kft. ellen a tavaly bemutatott ElkXrtuk című film kapcsán. Azt sérelmezi, hogy a filmben szereplő Endrét, aki egy közvélemény-kutató intézet igazgatójaként hamis adatokkal manipulálja a közvéleményt, róla mintázták.

A per kapcsán szerettük volna megtudni a Soros-szervezetként számontartott Helsinki Bizottság jogászaitól, szerintük bíróság elé vihető-e vagy cenzúrázható-e egy vállaltan fik­ciós elemeket tartalmazó játékfilm. Meg arra is kíváncsiak voltunk, egy játékfilm esetleges betiltása, a gyártó cég megbüntetése kimeríti-e a szólásszabadság, az alapvető alkotmányos és emberi jogok elleni súlyos támadás esetét. És ha igen, vajon ők vállal­nák-e az alperes jogi védelmét?

Nagy bánatunkra azonban érdemi választ nem kaptunk. A magát a demokrácia fölött őrködő, világnézetileg semleges testületnek hirdető Helsinki Bizottság csupán annyit közölt, azért nem válaszolnak, mert a Magyar Nemzet figyelmen kívül hagyja az újságírás szakmai standardjait. »Ha előnyükre változnak, majd mi is változtatunk és válaszolni fogunk.« Ennyi.

Hogy konkrétan kivel, mivel, melyik írásunkkal stb. volt baja a tekintetes bizottságnak, nem derült ki. Még az is lehet, hogy az enyémmel. Jó múltkor felszisszentem, amikor helsinkiék alapító elnöke, Kőszeg Ferenc azon merengett: mikor volt Magyarországnak a legrosszabb híre a világban? A fehérterror idején? A Nagy Imre kivégzését követő hetekben? Dehogy – mondta Kőszeg –, »mindkét gyalázatot felülmúlja a déli határkerítés felállítása«. Nos, ha ezzel volt bajuk, akkor ne is válaszoljanak. Valahogy majd elleszünk nélküle…”

Fotó: MTI / Nándorfi Máté

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2022. szeptember 09. 09:37
"Ha előnyükre változnak, majd mi is változtatunk és válaszolni fogunk." Ez az tőrül metszett egypártrendszeri arrogancia 1990 előttről. Nekünk hozzájuk kellene "felnőnünk". Büdös prolik! Ezzel egyébként elismerték, hogy nem tudnak logikus érveket felsorakoztatni nevetséges álláspontjuk mellett, csak a bíróságokon még mindig meglévő komcsi haveri bírókban bíznak, hogy majd nekik kedvező ítéletet hoznak, legyen az indoklás bármilyen abszurd! Jelezem Kálomista Gábor akkor vágna vissza megfelelően, ha a perről is készítene egy filmet! :-D
backdrive
2022. szeptember 09. 08:14
Egy putyinista újság kérdéseire nyílván tisztességes magyar ember nem válaszol..
Box Hill
2022. szeptember 08. 20:04
A per során úgyis megkapjátok az iratokat. Minek türelmetlenkedni. Elindított per során már úgy sem kommunikálnak a felek, normális esetben. Minek elvárni az abnormalitást?
Rasdi
2022. szeptember 08. 18:33
Mintegy 20-25 évvel ezelőtt felkeresett egy közvéleménykutató. Beültünk valami "vendéglátó" helyre, mert "komolyabb" munkájuk volt, és egy többoldalas kérdőívvel készült. Csak arra emlékszem, hogy a kérdések több mint felénél visszakérdeztem, hogy a kérdésre egyszerűen nem lehet válaszolni a megfogalmazás kétértelműsége, félreérthetősége vagy valamilyen egyéb ok miatt. Úgyhogy belegondoltam magába a közvéleménykutatásba, és a laikus által elképzelt folyamatba. Ezek után úgy vélem, hogy a "közvéleménykutatás" végeredménye két ponton befolyásolható, és lesz a közvéleménykutatásból a közvélemény befolyásolása. Az első pont a mintavétel. Több évtizedes tevékenység során minden intézetnél kialakulhat egy adatbázis. Így egy "reprezentatív" mintavétel már eleve elővetítheti a "kedvező", azaz a tisztelt Megrendelő igényeihez igazodó végeredményt. A másik a kérdések fentemlített, "jól átgondolt" megfogalmazása. Ezen két lépés után már jöhet a "szakmailag korrekt" kiértékelés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!