
A cél az, hogy a vitákat néző fideszes választónak megmutassuk: az ellenzékben jó szándékú, hazájukat szerető, felkészült és világos jövőképpel rendelkező politikusok ülnek.
„Mintha két vezetője lenne a Momentumnak. Hivatalosan Gelencsér Ferenc a pártelnök és a parlamenti képviselőcsoportjuknak a vezetője, mégis ön az, aki a Facebook-oldalán, a YouTube-csatornáján vagy különböző lapokban megjelenő publicisztikáiban tartalommal tölti meg a Momentum politikáját, illetve jövőképet fogalmaz meg az ellenzék számára. Ön a párt nem hivatalos társelnöke, vagy többről van szó, és az áprilisi választás óta széttöredezett ellenzéknek lenne egyfajta iránymutatója?
A Momentum nem egyemberes párt, hanem egy közösség, amelynek tagjai különböző területeken segítik és vezetik a közösséget. A Momentum elnöke és parlamenti frakciójának vezetője Gelencsér Ferenc. Az ő vezetésével állt a Momentum a nyári katatüntetések élére, és az ő kezdeményezésére dolgozták ki a párt szakértői a 3+1 pontos rezsimentőcsomagunkat. Gelencsér Ferenc vezeti a Momentum nemrég indult rezsiországjárását is, melynek során számos nagyvárosba és kistelepülésre visszük el, hogy a Fidesz brutális áram- és gázáremelésével szemben mi hogyan segítenénk a családokat az energiaválság idején. De vannak hosszabb távú teendőink is. Az ellenzéknek szellemi és szervezeti megújulásra van szüksége, ha valaha le szeretné váltani a mostani kormányt. A Momentum legismertebb politikusaként én erre a munkára vállalkoztam.
Nem indult újra a Momentum májusi tisztújításán, bejelentette, hogy édesanya lesz. Két hónappal ezelőtt Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az a benyomása, hogy ön két év múlva „fel fog bukkanni a habokból”, és megváltóként azon kevés ellenzéki politikusok egyikeként térhet vissza, akinek van reflexiója. Mit szeretne elérni a politikában a következő két évben?
A következő hónapokban anyaként természetesen a gyermekem lesz az első az életemben. De amint erőm és lehetőségeim engedik, vissza fogok térni a politikába. Felelősségem van az ellenzék újjászervezésében. Ebben a hosszú távú, nehéz, de elkerülhetetlen építkezésben szeretnék az ezt követő időszakban részt venni.
Az ellenzék padlóra került április 3-án. Ahhoz, hogy kormányzóképes alternatívát tudjunk képezni a jelenlegi hatalommal szemben, újjá kell szerveznünk magunkat szellemi és szervezeti értelemben is.
Világos jövőképet kell adnunk a választóknak, hogy lássák, merre vezetnénk ezt az országot, ha mi lennénk kormányon. Ezt a munkát kezdtem el legutóbbi, 5+1 kihívás Magyarország előtt egy változó világban című írásomban. És az utat is meg kell nekik mutatnunk, hogyan juthatunk oda a jelenlegi apátiából. Én az elmúlt hónapokban több írásban is bemutattam, hogy mit tartok a helyes útnak. Ha az ellenzék nem tud megújulni szellemileg, sosem fog választást nyerni. Mert nem jó megoldás, ha azzal hitegetjük magunkat és a választókat, hogy megspórolhatjuk ezt a munkát. Akkor is, ha ez a munka gyakran kevésbé látványos. Vagy épp azzal jár, hogy olyankor is őszintének kell lennünk az emberekkel, amikor népszerűtlen dolgokat mondunk ki.
Két évvel ezelőtt az Economist négy magyar politikust nevezett meg Orbán Viktor lehetséges kihívójaként: Karácsony Gergelyt, Gyurcsány Ferencet, Dobrev Klárát és Donáth Annát. Vagyis ön az egyik, akit alkalmasnak tartottak arra, hogy 2022-ben megmérkőzzön Orbán Viktorral. Mi alapján méri a saját politikai felkészültségét és alkalmasságát?
Nekem a politikus legfontosabb mércéje az őszinteség. Nem akkor teszünk jót az emberekkel, ha illúziókkal etetjük őket, hanem ha végre kimondunk évek, évtizedek óta szőnyeg alá söpört problémákat. És elkezdjük közösen megoldani őket. Ez az első lépés, nekem ez a mérce, én eszerint élek, eszerint politizálok akkor, mikor a szemfényvesztő populisták korát éljük. Orbán Viktor 3 millió szavazóját verte át tizenkét éven keresztül a fideszes »gazdasági csodával«, mire kiderült, hogy rendszere csak az EU-s ezermilliárdok beáramlásával fenntartható. Most, hogy egy éve nem jönnek EU-s pénzek, összecsuklott a gazdaság. Egy gigantikus hazugság omlik össze a szemünk előtt.”
Nyitókép: Facebook