A napnál is világosabb: „sem Gyurcsány Ferenc, sem Brüsszel Péter nem akar békét” (VIDEÓ)

„A magyar érdek a béke, ezért mi a magyar érdekért dolgozunk” – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Hogy jut egyáltalán valakinek eszébe ennyi bukás és 12 évnyi vereség után, hogy árnyékkormányt alakítson?
„De mi is az az árnyékkormány?
A definíciója szerint az árnyékkormány olyan ellenzéki szerveződés, amely a hatalmon lévő kormány alternatíváját mutatja be. A célja alapvetően az, hogy az embereknek megmutassa a valóban regnáló kormánnyal szemben az ellenzéke, hogy ők is képesek döntéseket hozni és irányítani az országot. Az árnyékkormány abból a szempontból ugyanolyan, mint a rendes kormány, hogy vannak miniszterei és miniszterelnöke. Hatalmas különbség, hogy valódi döntési jogköre és ami ennél is fontosabb, felelőssége nincs.
Az árnyékkormányoknak Európában van divatja, leginkább azokban az országokban, ahol a sokpárti koalíció miatt instabil a kormány helyzete. Na de az a helyzet, hogy Magyarország nem ilyen ország.
Magyarországon április 3-án tartottak valódi választásokat, ahol valódi eredmény született. Eddig soha nem látott jobboldali győzelemmel. A magyar kormány stabil, 12 éve stabil állapotban van, éppen emiatt az árnyékkormánynak már az ötlete is nonszensz.
A baloldalnak lehetősége lett volna rendes kormányt alakítani, ha a szavazatok többségét szerezték volna meg. Ez nem sikerült. A választások után néhány hónappal árnyékkormányt alakítani az a demokrácia megcsúfolása. Szembemegy mindennel, ami a jogállamiságot jelenti.
Gyurcsány árnyékkormánya egyedi jelenség, hiszen Magyarországon erre még nem volt példa. A Dobrev árnyékminiszterelnök nevével fémjelzett kabinet több millió magyar ember akaratával megy szembe.”
Nyitókép: Mandiner / Mátrai Dávid