„Az Állami Számvevőszéknek igaza van! A diplomás nőknek valóban van köze a demográfiai válsághoz.
De nem úgy!
Tudom, hogy akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát, mégis hihetetlen, ahogy az abban érdekelt felek minden társadalmi ügynek képesek politikai színezetet adni. És ami még elkeserítőbb, hogy ha szándékosan gellert adnak valaminek, akkor már csak a sehová nem vezető tévelygésről lesz széles körű diskurzus. A témával közgazdászként közel tíz éve foglalkozom és a Férfiak Klubja szervezet társadalmi munkájának fókuszában van. Közel egy hete várom mi fog ebből kisülni, de látom, hogy a vakvágány soha nem csatlakozik vissza a helyes diskurzus pályájára. Egyre távolabbra kerülünk az értelmes párbeszédtől, hisz hamis útra terelte a kutatás megállapításait a politikai furmány.
Szándékosan értelmezték félre a lényeget. Erőltetve próbálják a közvéleményt azzal az egyszerű gumicsonttal megkínálni, mintha az ÁSZ kutatás azt mondta volna, hogy minél több nő szerez diplomát, annál kevesebben vagyunk, tehát a diplomás nők száma a demográfiai hanyatlás oka! Lett is erre cikk áradat, kutatás alátámasztás, politikai hőbörgés, modern múltértelmezési licit. Lassan egész Európa úgy tudja, hogy Magyarország vezetése a nők diplomaszerzése ellen szólalt fel, őket hibáztatják és már-már demográfiai okból korlátoznák, csökkentenék a felsőfokú végzettséghez való hozzáférésüket, ha nem veszik Őket azonnal hangos védelmükbe a harcos kutatók, szociológusok, újságírók.
A lényeg: az ÁSZ kutatásnak igaza van, de nem a diplomás nők magas száma okozza a problémát, hanem a diplomás férfiak alacsony száma (azaz a diploma nélküli férfiak magas száma). Minél jobban felborul a diplomát szerzők között a nemi arány, minél inkább tér ez el a születési nemi aránytól (vagy az 50-50%-tól), annál nagyobb a probléma. Mert ha lényegesen több nő szerez diplomát, mint férfi, akkor a nőknek lényeges része nem jut statisztikailag az ő társadalmi státuszának megfelelő párhoz! És minden mérvadó kutatás szerint a diplomás nők és a diploma nélküli férfiak maradnak gyermektelenek. Ilyen egyszerű ez.”
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay