„Az MTA jelesei először is úgy tesznek, mintha valami tudományos kérdésről lenne szó és nem politikai gyűlölködésről. A rasszok közötti különbségek vagy objektívek vagy értékítéleten alapulnak, vagy akiknek ez kedvenc szórakozása, összevesznek azon egymással, a rasszok közötti különbségek lehetnek-e olyanok, hogy azok értékítéletet alapozzanak meg?
Például rasszista-e az a kijelentés, hogy a sárgák szorgalmasak? Most szólok, hogyha ezt a kifejezést igaznak fogadjuk el, akkor a feketék és a fehérek szorgalmasságáról is mondunk valamit.
Nagyon nehéz bármilyen belbecsű tulajdonságot úgy megfogalmazni és embercsoportokhoz rendelni, hogy abból következően ne sorrendezzünk, amiből pedig hihetetlen gyorsan következik az a baromkodás, amit most az MTA elnöksége elkövet. Anélkül persze, hogy mondana valamit érdemben, hozzátenne valamit a lényeghez. Az MTA tisztelt főbölcsei megpróbálnak politikailag korrektek lenni. Mondjuk akkor nem kellene használniuk az arcberendezés kifejezést, de ezt ezeknek a teljesen humorérzék nélküli embereknek soha nem fogjuk megmagyarázni.
Nem helyes, ha egy tudományos szervezet vezetősége, a fő tudományos szervezet vezetősége, három-négy sor alatt jut el a szólás- és a gondolatszabadság totális korlátozásának igényéhez:
»E folyamat (mármint a fajok keveredése) bármilyen korlátozása vagy megbélyegzése összeegyeztethetetlen az egyetemes emberi kultúrával, a humanizmussal, a kereszténységgel és az emberi jogokkal.«
A következő sorokkal már csak ki akarnak menekülni Soros György és társai álláspontjából, de teljesen sikertelenül persze.”
Kapcsolódó
A Magyar Tudományos Akadémia nyilatkozatot adott ki a fajok keveredéséről
„A ma élő emberek egyetlen fajhoz tartoznak, melynek tagjai eltérnek egymástól például bőrszín, testalkat, arcberendezés szerint” – fogalmaznak a közleményben. Bővebben...
Nyitókép: Cyril Ruoso / Biosphoto / AFP. Képünk illusztráció.