Népszavazást kezdeményezek az uniós tagságunk megerősítéséről!

2022. augusztus 07. 13:53

Orbán korábban már egyértelművé tette, hogy számára az „Unión kívül is van élet”.

2022. augusztus 07. 13:53
null
Ujhelyi István
Ujhelyi István
Facebook

„Soha ilyen komoly és valódi veszély nem fenyegette még Magyarország uniós tagságát, mint most, amikor világos és egyértelmű lett, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormány képtelen teljeskörű kompromisszumra jutni az Európai Bizottsággal és a hazánknak járó források egy részét bizonyosan elveszítjük. Miután a jogállamisági eljárás végén a kormány bűnei miatt nyilvánvalóan megbüntetik Magyarországot, a Fidesz propaganda-gépezete bizonyosan teljes gőzerővel az Európai Uniót fogja hazug mód vádolni és hazug mód felelőssé tenni a családok megélhetési válságáért. Orbánt és rendszerét eddig sem az értékek, hanem kizárólag az uniós pénzek tartották az európai közösségben, vagyis, ha a pénzcsap elzáródik, nem lesz, ami az Unióban tartsa a rezsim vezetőit. Az általuk hozott hatályos szabályok szerint ráadásul a nép egyetértő szavazata nélkül, saját maguk dönthetnek erről. Mindezek miatt egyértelmű, hogy radikális lépésre van szükség: népszavazáson, de minimum egy, a jelenlegi kormány kezét megkötő törvényben meg kell erősítenünk hazánk uniós tagságát!

A következő napokban ennek megfelelően hivatalosan is be fogom nyújtani az illetékes választási bizottságnak azt a jogászokkal egyeztetett kérdést, miszerint »Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?« A hatályos szabályoknak és a célnak egyaránt megfelelő kérdés. Ha politikai nyomásra elkaszálják, újból és újból, másként megfogalmazva be fogom nyújtani. Miután hazánk európai közösséghez való tartozása sorsdöntő közös ügyünk, ezért biztos vagyok benne, hogy minden Európa-párti politikai és civil mozgalom egyetértően csatlakozni fog a kezdeményezésemhez. Az MSZP parlamenti frakciója ezzel párhuzamosan be fogja nyújtani azt a törvényjavaslatot, amelyet a népszavazási kezdeményezés akar kikényszeríteni a magyar választók akaratának megfelelően. Amennyiben a Fidesz parlamenti többsége nem fogja ezt is lesöpörni és semmibe venni – ahogyan tette azt egy korábbi, napirendre sem engedett ellenzéki alkotmánymódosító javaslattal –, úgy nem lesz szükség a referendumra. De, ha a Fidesz elzárkózik attól, hogy hosszútávon és egyértelműen megerősítsük az értelmezhető alternatíva nélküli európai uniós tagságunkat, akkor mindent el fogunk követni azért, hogy mozgósítsuk Magyarország európai többségét és népszavazáson akadályozzuk meg, hogy a Fidesz képes legyen kivezetni minket az Unióból.

Ennek szándéka ugyanis aligha áll messze a jelenlegi hatalomtól. Orbán korábban már egyértelművé tette, hogy számára az »Unión kívül is van élet«, sőt, az európai közösséghez való alapvető hozzáállását mutatja, hogy Áder Jánossal közösen a Fidesz képviselői közül egyedüliként ők ketten nem vettek részt az Országgyűlés ünnepi ülésén, amikor 2004-ben a magyar csatlakozás elfogadásáról szóló törvényről szavaztak a képviselők. Fontosabb dolguk volt. Az elmúlt időszakban számos Fidesz-vezető tette egyértelművé, hogy ma már az EU-csatlakozás ellen voksolna, de legalábbis megfontolná a kilépés lehetőségét. Már a Fidesz mérsékeltebb vonalához sorolt Varga Mihály pénzügyminiszter is EU-ellenes hangon szólalt meg legutóbb, amikor azt mondta: »ha a brüsszeli támadások az értékválasztás miatt folyamatosak lesznek«, akkor az uniós tagságunk »új nézőpontot kaphat«. Annak ellenére, hogy Fricz Tamás semmilyen tekintetben nem tekinthető fajsúlyos gondolkodónak, mégis miután a Fidesz-kormány által jelentős közpénzzel támogatott és influenszernek szánt Alapjogokért Központ munkatársa, figyelemreméltó, hogy egyik legutóbbi cikkében egészen odáig ment: eljött az ideje annak, hogy »most már komolyan vegyük fontolóra esetleges kilépésünket a (...) birodalmi tüneteket mutató« államszövetségből.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyoooc
2022. augusztus 08. 12:50
Felesleges megerősíteni. Van.
Prücsök
2022. augusztus 08. 05:22
Nem erről kell szavazást tartani, hanem arról, hogy ki akarunk-e lépni? Igen, ki.
néhai Ch.Pilot
2022. augusztus 08. 02:12
Ennyire félted a székedet, Pistám? :-D Szerintem adj be egyet arról is, hogy a Föld maradjon ebben a Naprendszerben...
Akitlosz
2022. augusztus 08. 01:02
Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!