Kicsik és nagyok

„A hatalom nap, mint nap gondoskodik róla, hogy egyre kevesebbnek, egyre kisebbnek érezzük magunkat. Jó, ne beszéljek többes számban, bár azért azt tapasztalom, hogy mások is így vannak ezzel. Akár bevallják, akár nem. Arról van szó, hogy szeretném – így jobb, egyes számban? – megérteni, hogy mit miért csinálnak ott fenn. Hogy a karmeliták okosak és én vagyok buta, vagy valami más van a háttérben. Azt gondolnám, hogy feltétlenül valami más, de egyszerűen nem jövök rá, hogy mi az a valami. Kijelenthetem: szinte semmit sem értek.

Itt van például az e heti bevásárlás, (Vodafon, 4IG); elköltöttek 350 milliárdot, csak azért, hogy a telekommunikáció kisebbik része – 49 százalék – magyar kézben legyen. Mert ők azt elhatározták – ahogy Gulyás miniszter fogalmazott a heti kormányinfón - , hogy a fontos ágazatoknak magyar kézben kell lenniük. (Mellesleg: az 51 százalék nincs magyar kézben?)

Rendben van, mondanám, legyen csak a mi kezünkben a bankszektortól kezdve a médián át a kereskedelmi láncokig, csakhogy mit jelent itt és most a közös tulajdon? Tényleg úgy érezzük, hogy amikor az állam vásárol, akkor velünk tesz jót, a mi kezünkbe helyezi a vagyont? Miért gondolom, hogy az én kezembe nem helyez semmit. Vajon miért? Választhatok, a: vagy nem vagyok magyar, b: csak én vagyok kirekesztve belőle, c: becsapnak.

Miért látom úgy, hogy minden annak érdekében történik, hogy bizonyos személyeket – akik furcsa módon rendre köthetők a hatalomhoz, vagy a hatalom  erős emberéhez – előnyösebb helyzetbe hozzanak? És ennek miért örülnek oly sokan, én pedig miért nem vagyok képes együtt szárnyalni velük, azon magyar emberekkel, akik például tapsolnak annak, ha az állam hirtelen – a súlyos válság előszobájában – elkölt közel félmilliárd forintot, egy talán soha meg nem térülő üzletre?”

Kép forrása: MTI/Soós Lajos