Niedermüller és a hitoktatás

2022. augusztus 09. 17:28

Ne jöjjenek olyan ócska szöveggel, hogy az „egyházak lefeküdtek a kormánynak”.

2022. augusztus 09. 17:28
null
Köntös László
megvanirva.hu

„»Miközben a KLIKK azt igyekszik felmérni, hogy hol lehet fatüzelésre átállítani az iskolák fűtését (sic!), az oktatásért felelős belügyminiszter (hol van még ilyen Európában?) azt mondja, akkor lesz fizetésemelés a pedagógusoknak, ha majd jut rá pénz. Na ebben a helyzetben adott a kormány mintegy titokban 6,46 milliárd forintot hit- és erkölcstanoktatásra, az eddigi 6,58 milliárd mellé. 

Homofóbia, keresztény fundamentalizmus, őskonzervatív családkép, az egyházi pedofília további eltussolása, a kisebbségek megbélyegzése, a liberális gondolkodás, a nyílt társadalom gyalázása, az antiszemitizmus és rasszizmus relativizálása, a hazaszeretet és a nacionalizmus összemosása – erre fognak 13 milliárdot áldozni hit- és erkölcstanoktatás címszó alatt.«

A fenti bejegyzést egy Niedermüller Péter nevű úr tette közzé, a Mandiner szemlézte. Mondhatni, szélsőségesek mindenütt vannak, szólásszabadság van, miért ne mondhatná el nevezett úr is a véleményét a hit-és erkölcstan oktatás financiális és tartalmi kérdéseiről. Csakhogy nevezett úr nem pusztán egy magánszemély, aki minden felelősség nélkül böffent egyet a nyilvános térben, hanem a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció ismert politikusa. Eddig nem olvastam arról, hogy a DK mint a mai hazai ellenzék reprezentáns pártja, vagy akármelyik ballib ellenzéki párt elhatárolódott volna a belpesti polgármester bejegyzésének attól a részétől, amely a hit-és erkölcstan oktatásra nemes egyszerűséggel egy komplett bűnkatalógust akar ráégetni.

Ez lenne a mai ellenzék véleménye?  Szerintük tényleg ez folyik az iskolákban?  Nem lehetne – esetleg – kicsit árnyaltabban?

Továbbá, nekem – jobboldali-konzervatív-keresztényként – sokkal jobb véleményem van a liberalizmusról. De ha hívei ilyen szélsőséges gyűlöletbeszéddel állnak elő, akkor az eléggé kiábrándító. Sőt, ennél rosszabb: komolytalan. Vagy ez lenne a liberalizmus progresszív változata? Akkor a liberalizmusnak annyi. Nyugodjék békében.

Így aztán ne jöjjenek olyan ócska szöveggel, hogy az »egyházak lefeküdtek a kormánynak«. Csak úgy mondom: ha ma a szó kulturális és egyházias értelmében vett keresztények nagy többsége a Fidesz-KDNP mögé áll, akkor annak egyik komoly oka az, hogy az ellenzék nem tud mit kezdeni a kereszténységgel. Az ilyen Niedermüller-féle szélsőséges megszólalások csak megerősítik és igazolják a keresztények túlnyomó többségében azt a meggyőződést, hogy az ellenzéktől – kereszténység-ügyben – nincs mit várni. Fogalmuk sincs erről az országról, és így akarnak választásokat nyerni? Vicces. És sajnálatos.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2022. augusztus 10. 04:30
Félre értették, Niedermüller elvtárs nem a HITOKTATÁSRÓL beszélt, hanem a BITOKTATÁSRÓL, vagyis a BITKOINOKTATÁSRÓL, hogyan bányásszunk bitkoint gazdaságosan. PÉNZISTEN MAJMAI LASSAN ŐRÜLNK jeligére, a Felszabadulás téri hirdetőben.
Rocktoberi
2022. augusztus 10. 00:54
Ez a rágcsáló pofájú szarházi a legalja. Tetemes tartozásokat hagyott maga mögött Niedermüller Péter, amikor egyik pillanatról a másikra lelépett a berlini Humboldt Egyetemről. Egy ideig keresték, aztán megtalálták Pécsett. Azóta pedig Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció alelnöke, egyben az Európai Parlament közismerten kvótapárti, Soros György szervezete által is támogatott képviselője. Berlini menekülése után azzal próbálta fedezni magát, hogy azt hazudta, súlyos beteg. Aztán kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz. Csak a tartozás és a menekülés. Az Origo információi szerint a berlini Humboldt Egyetem egy meglehetősen felháborodott hangvételű levelet küldött szét a világ számos tudományos intézetének, amelyben Niedermüller Péter érthetetlen viselkedésére hívta fel a társszervezetek figyelmét.A szokatlan témájú levelet Wolfgang Kaschuba professzor, az Európai Néprajzi Intézet vezetője és Rolf Lindner professzor jegyezték. Itt dolgozott Niedermüller közel tíz éven át. ztán egyszer csak 2004 decemberében, egyik napról a másikra eltűnt. A levél a Magyar Tudományos Akadémiához is eljutott, és hosszú ideig olvasható is volt a Néprajzi Kutatóintézet faliújságján. Ebben az olvasható, hogy Niedermüller Péter jelentős adósságokat hátrahagyva, bejelentés nélkül távozott Berlinből. Mindezt pedig azzal próbálta elsimítani, hogy az egyetem felé olyan információkat juttatott el, amelyek szerint ő súlyos beteg. Ebből egy szó sem volt igaz.
kortárs
2022. augusztus 09. 23:45
Niedermüller nem magyar, idegenként támolyog köztünk és gyalázkodik.
Vasgyari Tibi
2022. augusztus 09. 22:21
Niedermuller csak azt mondja amit a nemzetközi liberális progresszív értsd kommunista sajtó. A liberalis lényege, hogy az embertől várja a megváltást, a keresztény tudja, hogy Jézus Krisztusban van megváltásunk, mivel alapvető probléma az ember bűnös természete. A liberális úgy gondolja hogy az ember alapvető problémája a társadalomból ered, és ezért ezt akarja megváltoztatni, számára a tudomány mindenek feletti, Isten irracionális számára. A társadalmat osztályokra csoportokra osztja, vannak akik ellenségnek számítanak. A legfőbb ellenség számára a keresztény, hiszen a magasztos álom társadalom elérésének akadálya a keresztény. Ezt láttuk az orosz forradalom alatt, és most az USA-ban. Niedermüller csak ismétli, amit hall. Az oroszok több mint 96 ezer papot végeztek ki, niedermüller szerint a keresztény fehér férfi a probléma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!