Hetente kétszer járok Pesten

„Vonaton bedöcögök a Nyugatiba, felszállok a villamosra, aztán irány a Corvin pláza. Így volt eddig.

Ma felszálltam a villamosra, elindultunk, aztán az Oktogonnál leszáll a harminc emberből úgy húsz. A többi marad. Én is, hiszen mennék tovább. Váratlanul elindul a villamos, vissza a Nyugatiba, én pedig gondolkodom, mit rontottam el, miért nem nézem meg minden egyes utazás előtt, hogy éppen mi szűnt meg, mi nem jár, mi helyett mi jár, vagy nem jár soha többé.

Mindegy. Alázattal leszállok a Nyugatinál, ott vagyok, ahonnan indultam. Körülnézek: nem látom, hol lehetne villamospótló, én konkrétan nem látok sehol (később a kollégáim azt mondták, van ilyen, hol az úton megy, hol a síneken, ahogy tud... pompás... ) Mennék inkább kék metróval, de olyan ugye, nincs. Évek óta nem jár a kék metró, vagy ha jár, metrópótlókkal a vonal bizonyos szakaszain. Jó, legyen metrópótló. Átvágok a mocskos, kóválygó, büdös emberek között az aluljárón, felszállok egy közepesen tömött buszra. Köröttem kétségbeesett turisták, tanakodó utasok. A metrópótló persze nem a metró, a Ferenciek terét például útba sem ejti, aki nem született oda, majd elsétál az Astoriától, mert az jó és hasznos.

Negyedóra után megérkezem a Ferenc körúthoz, ez már a dzsungel nappali fényben, alkoholisták, zsebtolvajok, drogos suttyók és filléres kurvák között között átvágok egy újabb metrómegállón, és már ott is vagyok pár lépésre a céltól, néhány más emberszabású társaságában különféle gorilláktól övezve.”

Nyitókép: Trenka Attila