Mit tett Gyurcsány Ferenc? Az ellenkezőjét.
Miniszterelnökként szocialista és liberális csapatával (MSZP-SZDSZ) megakadályozta a kettős állampolgárság létrejöttét a 2004-es december 5-i népszavazáson. A nemre buzdított, az erdélyi, a felvidéki, a bácskai-vajdasági, a kárpátaljai magyarság ellen gyülőletre uszított, amely mély sebeket okozott a több mint ezer éve, a Kárpát-medencében élő magyarság körében. Ennyit arról, hogy kinek számít, számított a nemzet. Nézzük a hazát. Amikor a balliberális oldal került hatalomba – Horn Gyuláék, Medgyessy Péterék, Gyurcsány Ferencék, Bajnai Gordonék-, akkor első dolguk volt, hogy kiárusították áron alul a nemzeti vagyont, eladták külföldieknek a számukra nagy haszonnal kecsegtető stratégiai ágazatokat – MOL, Malév, gáz, víz, elektromos áram, autópályák építése, 4-es metró beruházása – hatalmas kölcsönöket vettek fel az IMF-től és más pénzintézetektől. Sőt oda adták francia cégeknek a cafeteriát, amit a magyar állam finanszírozott és a keletkezett hasznot, száz milliárdokat a franciák kivitték külföldre. Ez olyan, mintha néhány magyar vállalkozó megkapta volna a francia állam által támogatott szociális juttatás – üdültetés, étkezési jegyek stb – szétosztását, mondanom sem kell, befektetés nélkül. És az ebből keletkezett pénzt Magyarországra, saját hasznukra vitték volna ki. Ez persze elképzelhetetlen lett volna, mert a franciák sem voltak hülyék, főként nem gazember hazaárulók. Többek között ezért kapott Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök francia becsületrendet, Demszky Gábor főpolgármester pedig sok milliárd forintnyi kenőpénzt, megbecsülést, mert a jóval olcsóbb, ugyanolyan színvonalú orosz metró kocsik helyett egy ezer sebből vérző francia metró kocsikat vásárolt.
Ezt nevezik Gyurcsányék hazafiságnak? Ezt az aljas rablássorozatot, Magyarország kifosztását tartják rendben lévőnek? S amikor az ezermilliárdokat eltűntették, míg rohantunk az országos csőd felé, nevetve közölte a bukott miniszterelnök a sokszoros gáz- és áram emelésnél, hogy »a nadrágszíjat meg kell húzni, nem fog fájni.« Ez volt számukra a haza, és a benne élő magyarok megbecsülése? Ezt hívják az ország kifosztásának, amit büntetlenül megúsztak. Természetesen második, harmadik, negyedik kétharmados Fidesz-KDNP pártszövetség Orbán Viktor vezetésével újra talpra állította Magyarországot, vissza fizette az IMF-nek a sok milliárd eurós tartozást, visszavásárolta fokozatosan a nemzeti vagyont, így ismét miénk a MOL, a MALÉV és az energiát, fogyasztást előállító stratégiai ágazatok többsége, a víz, a gáz, az áram… Ezeket a több milliárd eurós tételeket persze a magyar lakosság termelte meg, de vissza is kapta részben az árát a rezsicsökkentéssel és a széleskörű család-és nyugdíjasok támogatásával. Mi lett volna, hogyan élnénk már, ha a balliberális oldal Gyurcsányék vezetésével nem fosztották volna ki így az országot, vagy nem kergettek volna több száz ezer magyar családot a deviza hitelezéssel a reménytelenségbe?”