Rácz András Oroszország-szakértő az Infostartnak adott interjújában úgy fogalmazott, már látszik az orosz gazdaságon a szankciók hatása, hiszen még a saját előrejelzéseik szerint is gyorsan romlik a helyzet. A legoptimistább orosz szervezet is nyolcszázalékos visszaesést jósol.
Az orosz gazdaság már a háború kezdete után lejtmenetbe került. A több száz nemzetközi cég kivonulása, a nyugati technológiáktól való elszigetelődés, valamint a szankciók hatásai gyorsuló ütemű recessziót eredményeznek, ami már az orosz előrejelzéseken is látszik
– jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy az orosz állami statisztikai hivatal az első negyedévben kezdetben még 3,5 százalék környékére tette a visszaesést, ami májusra 4,3 százalék lett, júniusban pedig már 7,8 százalékos gyengülést prognosztizált. Rácz András ismertette, hogy már maga Putyin is elismerte, nehézségekbe ütközik a modern technológiákhoz való hozzáférés.
Az európai szénimport augusztusi leállása, valamint a jövő év elejétől esedékes olajembargó további kieséseket okoz majd az orosz gazdaságnak”