A kannabiszfogyasztásra fogott eljárás az MKKP elnökei ellen nettó közgyalázat

2022. július 18. 18:29

Magyarország nem demokrácia és nem jogállam, a magyar rendőrség továbbra is pöröly a politikai osztály kezében.

2022. július 18. 18:29
null
Puzsér Róbert
Index

„A Fidesz hazugságok és trükkök százai révén megnyerte a választást. Orbán Viktor és kormánya nem adott hiteles képet a magyaroknak az ország gazdasági állapotáról: hazudtak reggel, éjjel meg este. Ilyen böszmeséget legutóbb Gyurcsány Ferenc követett el, ekkora válságba legutóbb a szocialisták és a szabaddemokraták koalíciója vezette Magyarországot.

A hazugságok árát a hatalom természetesen ezúttal is a magyarokkal fizetteti meg: Orbán Viktor egy tollvonással felszámolta több százezer állampolgár megélhetését, és a nyár közepén mindössze másfél hónapnyi felkészülést hagyott nekik az új fajtájú és mértékű adózásra. A miniszterelnök egyetlen tollvonással véget vetett kormányzása Kádártól ihletett legitimációs bázisának, a rezsicsökkentésnek, és ezzel a legnehezebb helyzetbe épp azokat a családi házakban élő választókat hozta, akik az ő táborát képezik.

ORBÁN VIKTOR MINDENKIT BECSAPOTT, ÉS MÉG MOST IS HAZUDIK, AMIKOR MEGSZORÍTÓ CSOMAGJÁT A HÁBORÚVAL MEG AZ AHHOZ RENDELT NYUGATI SZANKCIÓKKAL MAGYARÁZZA,

hiszen mindenki jól emlékszik, hogy még sehol nem volt a háború, amikor befagyasztotta a benzinnek meg számos alapvető élelmiszernek az árát, nehogy a magyarok megérezzék az elszabadult inflációt. Nem háború volt, hanem választási kampány, nem szankciók vágták gallyra a magyar gazdaságot, hanem a költségvetés kereteit feszegető szavazatfelvásárlás, Orbán Viktornak azonban mindenáron nyernie kellett – csakúgy, mint Gyurcsány Ferencnek 2006-ban.

A magyarok akkor utcára vonultak a hazug, népnyúzó Gyurcsány-kormány neoliberális politikájával szemben, s most utcára vonulnak a hazug, népnyúzó Orbán-kormány neoliberális politikájával szemben is, mert már megint úgy érzik, hogy ez így nem demokratikus és nem igazságos. Tisztelet és elismerés jár azoknak a magyaroknak, akik a múltban szembeszálltak, a jelenben szembeszállnak és a jövőben szembe fognak szállni a hazai politika két ártó démonával, Gyurcsány Ferenccel és Orbán Viktorral.

A magyarok akkor utcára vonultak a hazug, népnyúzó Gyurcsány-kormány neoliberális politikájával szemben, s most utcára vonulnak a hazug, népnyúzó Orbán-kormány neoliberális politikájával szemben is, mert már megint úgy érzik, hogy ez így nem demokratikus és nem igazságos. Tisztelet és elismerés jár azoknak a magyaroknak, akik a múltban szembeszálltak, a jelenben szembeszállnak és a jövőben szembe fognak szállni a hazai politika két ártó démonával, Gyurcsány Ferenccel és Orbán Viktorral.

Különös megbecsülést érdemel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke és elnöknője, akiket erőszakos rendőrterroristák bilincseltek meg és vettek őrizetbe, s akik ellen a hatóság minimális mennyiségű marihuána állítólagos birtoklása miatt indított eljárást. Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna felmondta a kádári alkut, nem asszisztált a rendszer hazugságához – így aztán, ahogy a Kárpát-medencében szokás, a rendőrnek eszébe jutott ellenőrizni, hogy megvan-e az elsősegélycsomag, az izzókészlet meg az elakadást jelző háromszög. Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna nemet mondott a kormányzati önkényre, úgyhogy a hatalom olyan eljárást indított ellenük, amilyet bármelyik hétvégén intézhetne akár több százezer magyar állampolgár ellen, de valahogy nem teszi. Nyugodtan füvezgessenek meg bulizgassanak csak a fiatalok, amíg nem támad kedvük tiltakozni Magyarország örökös miniszterelnökének nemzeti színű szalaggal átkötött, gomolygó tömjénfüstben fürdőző neoliberalizmusa ellen.

Miben hisznek ennek a rendszernek az üzemeltetői a maguk hatalmán kívül? Ha abban hisznek, hogy a marihuána fogyasztása romlásba dönti a fiatalságot, akkor ez eddig hogyhogy nem volt probléma? Miért kellett kivárniuk a füvezés üldözésével azt a pillanatot, amit már nem bírnak uralni, mert a keleti nyitásuk, a falánkságuk meg a tőkepárti gazdaságpolitikájuk a körmükre ég? Ha meg abban hisznek, hogy a rendszerellenes felforgatás ártalmas a nemzetre, akkor miért nem erre hivatkozva viszik be a tiltakozókat, mint Oroszországban, ahol az illiberalizmus az, ami? 

MIÉRT FOGJÁK RÁ EZT A NYILVÁNVALÓAN POLITIKAI ELJÁRÁST AZ ŐRIZETBE VETT PÁRTELNÖKÖK KANNABISZ FOGYASZTÁSÁRA?

A nemzeti radikálisnak is csak látszó uralom működtetői azonban nem hisznek sem abban, sem ebben. Gyávák annak mutatkozni, amik valójában. Erre jó nekik a féllegális társadalom: legyen mindenki potenciálisan bűnös valami másban, mint amiért a rendszer üldözőbe veszi, és a fortélyos félelem egyszer s mindenkorra valamennyi magyar torkára fagyasztja a tiltakozást.

Büntesse a hatalom a füvezést a füvezésért, vagy a tiltakozást a tiltakozásért – csakhogy nem teszi, hiszen ha a füvezést a füvezésért büntetné, olyan választók csoportjait hívná ki maga ellen, amelyekkel amúgy nincs politikai konfliktusa, ha meg a tiltakozást a tiltakozásért büntetné, lehullana az európaiság fügefalevele Orbán Viktor ágyéka elől, és Vlagyimir Putyin ivarszerve tárulna fel.

Magyarország nem demokrácia és nem jogállam, a magyar rendőrség továbbra is pöröly a politikai osztály kezében, de legalább mutatkozik némi polgári ellenállás a rendszerrel szemben, melynek hazug és alávaló természete nem is mutatkozhatna meg hívebben, mint olyan politikai eljárásokban, amelyeket szélhámos ravaszsággal köztörvényes ügyekké hamisít.”

Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2022. augusztus 28. 09:22
Te meg Csigaszedő,vagy: Behuuugggyozóós beszaharos Pelenkázott Síró -rivó idióta. Frusztrált Tschoróóóóó Majka 100 000 000t keres ,míg te itt fillérekért böfögsz.. röfögsz síííírsz...
pajer.csaba
2022. július 20. 08:32
Kerestem, de sehol nem találtam Puzsér cikkét a Mandineren, amiben kiállt Böjte Csaba mellett. (https://index.hu/velemeny/2022/07/13/a-balliberalis-kurzus-leszamolasa-bojte-csabaval/?token=f1a932b1b02647c48bbcf0dfdffb036a) Véletlenül kimaradt, vagy csak nem akaródzott összezavarni a lincselő tömeget?
CharlieM
2022. július 19. 12:15
"ORBÁN VIKTOR MINDENKIT BECSAPOTT, ÉS MÉG MOST IS HAZUDIK, AMIKOR MEGSZORÍTÓ CSOMAGJÁT A HÁBORÚVAL MEG AZ AHHOZ RENDELT NYUGATI SZANKCIÓKKAL MAGYARÁZZA" Pontosan. Olyan a klón, mint az eredeti. Mini Feri.
istvanpeter
2022. július 19. 11:28
Mit is mondjon erre az ember? A trágya az egy hasznos anyag a termőföldre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!