Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A szocialistákhoz közel álló elemző rendre szállítja a várt örömhíreket.

„A pedofilmentegető politológus a szakmájának és a számoknak egyaránt nagy zsonglőre. Bármikor képes „kiközvéleménykutatni” azt az eredményt, amelyet a megrendelők hallani és látni szeretnének. A szocialistákhoz közel álló elemző így rendre szállítja a várt örömhíreket. Még akkor is, ha azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Áprilisban fej-fej melletti eredményt mért a Fidesz-KDNP vs. baloldali összefogás versenyében, de végül több, mint 7 százalékpontos előnnyel szerzett kétharmadot a jobboldal. Most 24 százalékos támogatottságot mér a Fidesznek, dacára annak, hogy az időközi választásokat sorra a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték meg. Pulai intézete szerint, ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek 24 százalék választaná a Fideszt, 23 százalék pedig az ellenzéki összefogást választaná.

Tehát most lett igaza Pulainak. Áprilisban sokan úgy látták, hogy katasztrofálisan mellé trafált, miközben a valóság az, hogy a választások utáni hónapok szavazói mozgásokat jósolta meg madárcsontokból. Nem csoda, hogy Pulait olyan meghatározó médiatermékek foglalkoztatják, mint az ATV és a Népszava.”
Nyitókép: Facebook