Továbbra sem tudni, mi van azzal a kétszázmilliárd forinttal, amit az előző vezetés hagyott hátra Karácsony Gergelyéknek, Bagdy Gábor azonban úgy véli, a baloldal felélte a többletet, ugyanis látható, hogy a kiadások meghaladták a bevételeket. A politikus ezt a járvánnyal, az energiaválsággal és a felelőtlen gazdálkodással magyarázta. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselője rámutatott, a tavaly a tervezetthez képest még így is 15 milliárd forint többlete volt a városvezetésnek az iparűzési adóból.
Nem vehető komolyan Karácsonyék állandó panaszkodása, miszerint nincs pénze a fővárosnak. Az új vezetés kétszázmilliárd forintot örökölt értékpapírban, készpénzben a Tarlós István vezette korábbi vezetéstől."
– jelezte a politikus, aki úgy folytatta, azóta ezt az összeget élik föl Karácsonyék: 2020-ban 87 milliárd forintos hiánya volt Budapestnek, akkor azt a fent említett tartalékokból fedezte.