Kinek használ a Kutyapárt?

2022. július 16. 21:01

Tüntethetnek még egy ideig. Orbán Viktor kormánya ugyan már korábban megbukott, ám a lemondás még kicsit odébb van.

2022. július 16. 21:01
null
Föld S. Péter
Hírklikk

„Piknikkel egybekötött hídfoglaló túlórázásra hívta az embereket csütörtökön este a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, majd pénteken este folytatták a vidám, vagy inkább vicces házibulit. Volt ott minden, ami egy ilyen eseményhez kell, folyt az ingyen sör, egyedül a párt védjegyévé vált örök élet ígérete maradt el. Vidám, mosolygós arcokat mutattak a kamerák, néhányan – köztük a párt vezetője és egyben egyetlen arca – már nem voltak nem szomjasak. Nem egy vidám eseményt ünnepeltek a Kutyák, hanem egy százezrek számára tragikus törvény elfogadását. A kata eltörlése ellen tiltakoztak a maguk sajátos módján, ezért foglalták el az Erzsébet-hidat, s mint ígérték, addig tüntetnek, míg a kormány le nem mond.

Tüntethetnek még egy ideig. Orbán Viktor kormánya ugyan már korábban megbukott – nemcsak hozzáértésből, de erkölcsből, tisztességből és emberségből is – ám a lemondás még kicsit odébb van. Pénteken is tüntettek egyébként a Kutyák, akkor még az előző napinál is felhőtlenebb volt a dzsembori. A pártelnököt nem is vitték el a rendőrök, szemeteszsákot sem dobtak egy rendőrautóra, talán mert Kovács Gergely, minden Kutyák vezére megkérte a közönséget, hogy ne tegyenek ilyet, mert az full gáz.”

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2022. július 18. 05:25
Mint a vadász a medve barlangjánál, ti szopni jártok ide komcsik. Minden válságnál kormány akarnak buktatni, járvány, háború, kata, rezsi, amikből rendre még nagyobb bukta lesz.
Vakfolt
2022. július 17. 21:28
"Orbán Viktor kormánya ugyan már korábban megbukott – nemcsak hozzáértésből, de erkölcsből, tisztességből és emberségből is" Várjál kitalálom, ezekből a szempontokból nem bukott meg se Horn, se Megyó, se Gyurcsány, se Bajnai kormánya, ugye?
Bűbájos Küsmödy
2022. július 17. 17:22
Hahóó faszikám! Keddenként szok megbukni a zorbány!!!
henrihenri
2022. július 17. 12:23
Az állam tökéletes. És a tiéd pedofil buzi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!