Azért örülök Békesi László volt pénzügyminiszter megmondásának

2022. július 07. 13:47

Mert már szinte belebetegedtem a jobberutálatba.

2022. július 07. 13:47
null
Martin Ethelwolf
Martin Ethelwolf
Facebook

„Azért örülök Békesi László volt pénzügyminiszter (mint látom népszerű) megmondásának, mert már szinte belebetegedtem tegnap a jobberutálatba, és ezeknek a figuráknak, mint Kéri László, Lengyel László, Dessewffy Tibor, Mihályi és Csillag közgazdászok, és a posztállamszocialista komprádorértelmiség más jeles tagjainak megnyilvánulásai gyógyító hatással vannak rám, mert kicsit csillapítja a haragot.

Főleg Békesié, ezé a finom úriemberé, aki sokkal inkább a régi európai elit tagjaira emlékeztetett mindig is, külsőre-belsőre, mintsem egy magát szocialistának nevező politikusra.

Dehát egy mindenkori elitnek született elitember kénytelen volt a szocializmusban elitkedni, ott finomkodni, aztán kiárusítani az országot, legatyásítani a magyar népet, most pedig osztani az észt, ráadásul féltudással, és persze az egyik leggagyibb de politikailag legveszélyesebb áltudományra, a liberális közgazdaságtanra hivatkozva, mint anno a privatizációnak nevezett fosztogatás, rablás, gyarmatosítás és kótyavetye alatt mindvégig a régi szép rendszerváltás korában.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2022. július 08. 10:54
örülhetünk, ha nem megyünk csődbe. Pedig tényleg, becsszó, hogy az elmúlt száz év legsikeresebb kormányzása áll mögöttük. Tiszta szerencse. Vajon mi lett volna, ha netán nem az? Újra szekerekkel járnánk, és gyertyával világítanánk, mint a veszett, romlott Nyugaton? Az ember esze megáll. És ha ezt bárki számon meri kérni rajtuk, akkor az a válasz, hogy Gyurcsány meg a 12 éve elmúlt nyolc év. Meg Soros, meg Brüsszel. Az ember töke annyira tele van ezzel az infantilizált, rommá hülyített országgal, és ezzel a sötétséggel, ami mindent beborít, hogy azt elmondani nem lehet. És ez csak egy a millió probléma közül. Meddig lehet ezt az elvakult embertömeget még hülyíteni? Meddig lehet ennek az országnak az értelmesebb felét hülyére venni? Meddig még, a kurva életbe? Minek kell itt még történnie, hogy felfogja az istenadta, hogy vágóhídra vitte az országot a fénylő csillag? Még egyszer leírom: nem azért nem jön pénz Brüsszelből, mert az apa férfi, az anya nő, a kormány meg ízléstelen homofóbiával küzd a pedofília ellen. A rendszerszintű lopás, a korrupció és a jogállamisági feltételek be nem tartása miatt nincs pénz.
puszt
2022. július 08. 08:25
Oszkó Péter Orbánékról: dagály után látszik, kinek van letolva a gatyája! Ha értitek, ha nem...
LancelotDuLac
2022. július 08. 04:55
"már szinte belebetegedtem" - nem "szinte" hanem biztos, hogy beteg vagy vállon felül!
TAVIROZSA
2022. július 07. 19:33
A forint támadás alatt van, a gazdasági mutatók, kilátások nem indokolják a történéseket. Még a Covid alatt is gazdasági növekedés volt, a munkahelyek nem vesztek el!!! Az euró és a dollár árfolyamának "összecsúszása" érdekel valakit? Az is érdekes fejlemény!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!