Engedtessék meg nekem, hogy Csurka Istvánt jobban tisztelhessem Orbán Viktornál

2022. július 27. 11:29

Orbán sunyi és számító módon szalonképesnek állítja be magát.

2022. július 27. 11:29
null
Gábor György
Gábor György
Facebook

„Nekem nem Viktorhoz van közöm, a baráthoz, a családapához, a haverhoz, a focirajongóhoz, hanem Orbán Viktorhoz, Magyarország jelenlegi miniszterelnökéhez. Ahhoz az emberhez, aki viszont hosszú ideje játszi könnyedséggel dekódolható módon (és valóban játszi könnyedséggel dekódolva a saját publikuma, rajongótábora, kommentelői által) újra a politikai közbeszéd részévé tette a zsidókártyát. Ehhez a »zs« betű leírására, avagy a »zs« hang kiejtésére sincs szükség, s a szónok pontosan tudja, hogy az új kommunikációs mezőben nem ő, hanem a kommentelők hada fogja befejezni beszédét. És jól tudja: be is fejezik, annak rendje és módja szerint. Ő nem »zs«-zett, még a zsák helyett is stanyiclit vagy puttonyt mondott, ő nem felelős a vállalhatatlan hangokért.

De felelős! A stanyicli vagy a puttony a kommentelőknek hála ismét »zs« betűvel kezdődik, s ez így van rendjén. Soros György elleni összes attak épp ezzel kapta és kapja meg igazi értelmét, máskülönben semmit sem érne az egész. Nem hozok példákat a beszédeiből, pedig tonnaszámra lehetne. A lényeg, hogy a politikai közbeszéd tárgyává tette azt, amit látszólag zéró toleranciával illet. E sorok íróját is rendszeresen büdöszsidópatkányozzák le például azon a Mandineren, amely sokat köszönhet a hatalomnak, a kormánynak és vice versa. És az utóbbi időben tonnaszámra kapja a gyalázkodó, büdöszsidópatkányozó, hogy irtottavolnakianyádatafélmunkátvvégzőHitler hangvételű és életveszélyes fenyegetésekkel fűszerezett leveleket, épp azért, mert lehet. Mert hát ő is ezt teszi. A Viktor, ki más!

És továbbra sem állítom, hogy Orbán magánéletében antiszemita, rasszista, homofób stb. lenne. Nem tudom, de szerintem egyik sem. Csak épp felhasználja a szükséges és a magyar történelmi múltban és jelenben jól bevált elemeket, hatalomtechnikai okokból támaszkodik azokra, mert ellenségre szükség van. Ellenség úgy kell, mint egy falat kenyér, hiszen az új társadalmi szerződés szerint nektek kevesebb jog jut, szépen lemondotok a szólásszabadságról, a sajtószabadságról, az autonóm gondolkodás szabadságáról, helyette viszont én megvédelek benneteket az ellenségtől. Az Ellenségtől. Attól, aki oka minden rossznak (nem én), aki szétlopja az országot (nem én), aki tönkretesz mindent, amihez csak hozzáér (nem én), aki kizárólag saját és udvartartása érdekeivel van elfoglalva (nem én). S miután a geográfiai vidéknek errefelé megvannak a hagyományos, familiárisan tradicionális ellenségei, nem szükséges mindent újra elmagyarázni, értetek mindent fél szavakból, fél ócska kódokból, gyalázatos enigmákból, burkolt metaforákból mindent, amit csak kell.

Ezért engedtessék meg nekem, hogy szép emlékezetű Csurka Istvánt én jobban tisztelhessem (vagy hogy is mondjam) Orbán Viktornál. Csurka nem titkolt semmit, nem kódolt semmit, kimondta, amit gondolt, tiszta lapokkal játszott. Orbán sunyi és számító módon szalonképesnek állítja be magát (s mint már említettem, meglehet, privát életében nem tesz vagy mond elfogadhatatlant), zéró toleranciáról zeng sztentori hangon, közben sunyi módon, gazdagon és bővítetten újratermelve csempészi be a politikai közbeszédbe mindazt, amitől – sajnos sok esetben méltán – azt várja, hogy meghozza gyümölcsét, kivált e nehéz, inflációtól gyötört időben, az egyre frusztráltabb népesség körében.”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyugati Ádám
2022. augusztus 20. 19:48
Gábor elvtárs korábban több fórumon próbálta ekézni Csurkát egészen a haláláig. Jó elvtársi szokás szerint a halottat lehet dicsérni, de egy kis spéttel azért a hibáira is utalni. Csurka őszinte volt és okos, politikusnak teljesen alkalmatlan, azonban drámaírónak és esszéistának kiváló volt. Pontosan megmutatta a csinált rendszer-módosítás fonákját és a várható következményeket, amelyek rendre bekövetkeztek. Orbán Viktor nem drámaíró esszéista, hanem felelős politikus, akit a sikerei miatt a politikus ellenfelei gyűlölik, mivel nem találnak rajta fogást. A fősodortól eltérő szuverenista felfogása miatt a kényelmesebb igazodást választó kollégái nyíltan nem mernek kiállni mellette, még akkor is, amikor a vétó lehetőségét felhasználva helyettük is sikerült a legrosszabb következmények elhárítása. Magyarországon nincs olyan politikai szerveződés, amely alkalmas egy háborús helyzetben megfelelő döntések meghozatalára. Persze ilyen Gábor félék csak a médiával összenőtt nemzetközi pénzoligarchiának való teljes behódolást ismernék el teljesítményként.
zakar zoltán béla
2022. július 28. 10:44
alga ritmus azaz gyűlölni szép...
Sanx
2022. július 28. 10:26
Majd olvasok akkor mandiner kommenteket is. Kiváncsi vagyok.
Gyzoltan
2022. július 28. 06:46
A népesség természetes módon frusztrált, elsősorban tőletek, de nem mától, tegnaptól, hanem évszázadok óta: MÁRIA TERÉZIA: "A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással, írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek még egy ilyen kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, amely csalásával, uzsorájával és pénzkölcsönzésével elszegényíti az embereket és semmitől sem riad vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük." GEORGE WASHINGTON: "Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit." (George Washington életelvei, A.A. Appleton Co. kiadásában) THOMAS JEFFERSON: "A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek." (D. Boorstin, The Americans). H Az ezer éveket nem lehet levetkőzni: Simón Peresz Magyarországon vihart kavart 2007. október 10-én, egy tel-avivi gazdasági kamarai rendezvényen elmondott beszéde, melyben többek között a következőket mondta: „manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmat építeni... Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát”. A Máárív napilap által közölt kijelentés radikális jobboldali vélemények szerint igazolta azt a tézist, mely szerint „új honfoglalás” zajlik Magyarországon.A beszéd miatt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 demonstrációt tartott Izrael budapesti nagykövetsége előtt Gonda László vezetésével, melyen mintegy 50 fő vett részt. Hét MDF-alapító nyílt levélben kért tájékoztatást a „felvásárlásról”, az izraeli nagykövetnek pedig a köztelevízióban kellett magyarázkodnia. Baloldali-liberális véleményvezérek szerint ezzel szemben egy óvatlan, gazdasági sikerekkel dicsekvő mondatról van szó, melyet antiszemita előítéletek igazolására használnak fel. Az izraeli nagykövetség szóvivője szerint a „felvásárlás” szó pontos fordítás, de szerencsétlen szóhasználatról van szó, Peresz az izraeli gazdasági sikereket kívánta érzékeltetni. A beszédet a Jobbik még sokáig napirenden tartotta. -és: "Csak latin karakterek, számok és írásjelek engedélyezettek." Így muszáj ezt, azt törölnöm, meglátom mi marad.., azt küldöm... Gondolom, Gábor György azt alaposan felmérte, hogy Orbán Viktor sunyi támadásával nagy mértékben emelte Orbán Viktor nemzeti imázsát... Gábor György Orbán Viktor sunyi híve lenne?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!