A magyar gazdaságot érő belső és külső folyamatok miatt felborult az egyensúly. Erről az elmúlt hetekben és hónapokban sokat írtunk és nyilatkoztunk podcast csatornáinkon. Az egész Európát sújtó energiaválság, a magyar fiskális alkoholizmus, és a legfontosabb külső finanszírozási forrásunk, az EU-pénzek veszélybe kerülése rendkívül veszélyes eleggyé alakultak.
Aki követte ezeket a gazdasági folyamatokat, azok számára világossá vált már korábban, hogy a gazdaságpolitika lépéskényszerbe került. És közben azt se felejtsük el, hogy a magyar gazdaságpolitika ebbe a válságba rossz állapotban ment bele, minden egyszerre jött össze, tetézve a fiskális alkoholizmussal, és azzal, hogy a költségvetésben nem maradt mozgástér.
A magyar helyzet komolyságát leginkább kifejező euró-forint árfolyam elmúlt napokban sorozatban beállított történelmi mélypontjai, valamint az árfolyam kontrollálhatatlannak tűnő mozgása már azt jelezte: a beavatkozást nem lehet tovább halogatni. Az elmúlt időszakban ugyanis lépést tévesztett a fiskális és a monetáris politika egyaránt, ami azt is jelenti egyúttal, hogy a gazdasági kihívásokat és a gazdaságpolitikai lépéstévesztéseket is most kell korrigálni.”