A fajok eredete (2. rész)

„Eddig az antiszemita és náci Ady Endre munkásságából emeltük ki a legegyértelműbben antiszemita és náci elemeket, amelyekhez a »faj«, »fajta«, »vérség«, »harc« szörnyűséges, náci reminiszcenciái tapadnak. (Ha ma valaki szeretnél lenni az agyhalottak kasztjában, akkor az emlék helyett muszáj a reminiszcenciát használnod! Dixi!) Ha tovább vizsgáljuk az alapvetően náci és antiszemita magyar népből kihajtó magyar irodalmat, rájövünk, hogy Ady korántsem egyedülálló képviselője az Európát elborzasztó kirekesztő, antidemokratikus, rasszista és diktatórikus eszméknek. Itt van mindjárt a »proletárköltő«, József Attila, na, hát ő sem jobb a Deákné vásznánál! Itt van mindjárt ez a verse, amely egy hitvallás a »mester«, Ady mellett: »A sírás nekem nem kenyerem. / Az Úr megverte kushadt fajtám – / Most nekilátok s én verem. // Talán az Ima sáppad ajkán, / Ha az Üvöltés ott terem. // S ha föl nem üvölt hulla-fajtám, / Addig verem, mig szétverem.«

József Attila már a vers címében egyértelművé teszi, hol is áll: Ady Endre helyett mondom. S persze – ha már Ady helyett mondja! –, jöhetnek a »fajra«, »fajtára« utaló kitételek, vagyis a kirekesztés, a más »fajúak« megbélyegzése és lenézése, a nácizmus és az antiszemitizmus. József Attila mellett ugyanilyen vonzalmakról árulkodik Kosztolányi Dezső életműve is. Vizsgáljuk meg először a Magyar romokon című költeményét: »Jaj, régi kertünk? / Jaj, versek álma? / Jaj, drága fajtám? / Jaj, bús vidékem? // Jaj, hogy sziszegjek? / Jaj, hogy üvöltsek? / Jaj, hogy kígyózzak? / Jaj, hogy harapjak? // Jaj, hol az arcom? / Jaj, hol a múltam? / Jaj, hol az ágyam? / Jaj, hol a sírom?«”

Nyitókép: József Attila (Homonnai Nándor felvétele 1924 körül)